Hihetetlen dolgokat jósolt Orbán: Ez a kannibalizmus kezdete az Európai Unióban

A nemzetvezető úgy véli, „ez meg fogja bontani az európai egységet”.

A migrációs helyzetről tanácskozott Budapesten Orbán Viktor a szerb elnökkel és az osztrák kancellárral. Úgy látják, ez továbbra is „súlyos probléma”, csak éppen kevesebb a rá irányuló figyelem. Megállapították azt is, hogy szoros együttműködésre van szükség, a nyugat-balkáni országokkal.

Orbán szólt arról, hogy a szerb-magyar határtól „minél délebbre kell tolni a védelmi vonalat, amin nem lehet átjutni”. Vagyis meg kell erősíteni a Szerbia és Észak-Macedónia közti határt.

A kormányfő szerint a következő lépés, hogy „akik illegálisan vannak az országainkban,

azokat vissza kell vinni oda, ahonnan jöttek (…) Ezt igazán magára vállalhatná az Európai Unió”.

A harmadik pedig, hogy hotspotokat kell létrehozni az EU-n kívül, ahol a menedékkérők benyújthatják kérelmeiket. Orbán szerint, ha máshol nem lenne erre lehetőségük, „megoldódnának a gondjaink”.

Az osztrák-magyar-szerb migrációs együttműködés keretében a közeljövőben miniszteri szintű találkozót tartanak Belgrádban, majd Bécsben is egyeztetni fognak a kérdésben.

Karl Nehammer osztrák kancellár konkrétumként említette, a rendőri együttműködés bővítését, továbbá a szerb és az észak-macedón hatóságok támogatását.

Orbán természetesen beszélt a háború gazdasági hatásairól is, amiről azt mondta: mivel a keleti szállítási útvonalak megbénulnak, Magyarországnak most Szerbia a legfontosabb partnere déli és keleti irányban. Orbán szerint ez a helyzet felértékelte a Belgrád-Budapest-vasútvonalat.

Orbán Arról is beszélt, hogy hosszabb távon „tulajdonosi oldalról” is össze akarják kapcsolni a magyar és szerb energiatermelő és -szállító rendszereket.

A válsággal kapcsolatban Orbán nehezményezte, hogy nincs közös uniós pénzügyi alap a vállalatok megsegítésére. A kormányfő szerint látszik, hogy a gazdagabb országok óriási pénzekkel tudják segíteni a saját cégeiket, de a szegények erre képtelenek.

„Ez a kannibalizmus kezdete az Európai Unióban, ez meg fogja bontani az európai egységet”

— jelentette ki a magyar miniszterelnök.

Orbán elmondta: az osztrák-magyar viszony mindig is pragmatikus volt, és eljött annak a korszaka, amikor az ideológiai kérdéseket félre kell tenni, mert most nem ideológiákra van szükség, hanem konkrét megoldásokra.

„Brüsszelből soha semmilyen segítséget nem kaptunk.

Sőt Brüsszelben olyan szabályokat tartanak fenn, amelyek életidegenek a világnak ezen a sarkán”

— állapította meg Orbán.

A miniszterelnök vélekedése szerint, azokkal a migrációs szabályokkal, amelyekkel a menekültügyi rendszert működtetni akarják, az uniónak ebben a térségében „csak bajt okoznak”.

„Örülnénk, ha lenne európai megoldás, de ebben a pillanatban az európai megoldások csak hátráltatnak bennünket”

— fogalmazott a kormányfő.

(MTI)

Valódi Hírek