Kiderítették: Tisztességtelen módszerekkel terjeszkedhetett Lengyelországban a MOL

Magyar virtus.

A PiS-kormány egykori szóvivőjének, Adam Hofmannak a tanácsadó cége megkérdőjelezhető módszerekkel segítette a magyar állami olajtársaság piacszerzését Lengyelországban – számolt be a lengyel Onet.

A MOL 417 töltőállomást vásárolt még januárban Lengyelországban, ezzel az üzlettel a társaság a tizedik ország kiskereskedelmi piacára lépett be. Összességében pedig 1943-ról 2390-re növelte az általa üzemeltetett kutak számát.

Ezek a benzinkutak a korábbi Lotos nevű lengyel olajcég tulajdonai voltak. Az üzletet a nyáron hagyta jóvá az Európai Bizottság úgy, hogy előbb egy másik lengyel cég, a PKN Orlen felvásárolta a Lotost teljes egészében, a MOL pedig a Lukoil néven üzemelő Normbenz nevű céget, a deal végén pedig átadták ezt egymásnak, tehát a lengyel PKN Orlen beléphetett a magyar piacra, a MOL pedig a lengyelre.

A Lotos esetében a a MOL a vételi megállapodás szerinti 610 millió dollárt (árfolyamtól függően

200-250 milliárd

forint) fizetett, amely készpénz ellenértékből, valamint pénzügyi lízinggel kapcsolatos kötelezettségből állt. Ennek az óriásüzletnek a kulisszái mögé vezet az Onet oknyomozása.

Az újság megszerzett egy szerződést, amelyet a MOL kötött az R4S nevű lobbista céggel. A megállapodás egy klasszikus tanácsadói munkára szól: a lengyel lobbisták vállalják, hogy képbe hozzák a lengyel energiapiac aktuális folyamataról a MOL embereit és összekötik őket a fontos szereplőkkel.

Csakhogy az R4S tulajdonosa a PiS korábbi szóvivője, Adam Hofman, aki ma is nagy befolyással bír a lengyel kormánypárt környékén. Az irányításában pedig részt vesz volt Jarosław Kaczyński főtanácsadója is.

Az R4S-t a 2019-es lengyel választások előtt alapították és a korábban nem létező vállalkozás csakhamar 1,2 millió zlotyit keresett kizárólag állami megrendelésekkel. Nem sokkal a MOL–Lotos deal előtt csatlakozott a céghez Igor Janke, korábbi ismert újságíró, a PiS és Orbán Viktor híresen nagy barátja. 2020 októberében Budapestre is eljött, amikor az R4S megnyitotta budapesti irodáját.

Ráadásul a lengyel olajipari óriást, a PKN Orlent az a Daniel Obajtek vezette a tárgyalások idején, aki szoros kapcsolatban áll Adam Hofmannal, az R4S tulajdonosával.

Az Onet nyomozása szerint tehát lengyel kormányközeli köröknek fizetett a MOL a piacszerzésért cserébe. A pontos összeget nem tudják, úgy sejtik, nem az az egyetlen szerződés, amit a magyar fél a PiS-hez közel álló emberekkel köthetett. Forrásaik szerint akár dollármilliós összegről is szó lehet.

(via 444.hu)

Valódi Hírek