Dobrev Klára megkezdte a munkát: Szakszervezetekkel egyeztetett, hogy visszaadják a munkavállalók jogait (+videó)

Az árnyékkormány fontos feladata lesz a minimálbér rendezése.

Dobrev Klára péntek délelőtt a munkavállalói érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetett Kordás László árnyékminiszter társaságában.

Dobrevnek árnyék-miniszterelnökként ez volt az első tárgyalása, és ez szerinte egy szimbolikus lépés: az Orbán-kormány ugyanis az elmúlt 12 évben

tönkretette a

szakszervezeteket,

és kizsigerelte a munkavállalókat.

A múlt héten az Európai Parlament elfogadta az európai minimálbért, ami egy történelmi lépés. Európa végre szakított azzal a gyakorlattal, hogy az elmúlt évtizedekben kizsigerelt munkavállalókkal akarta felvenni a lépést a világpiacon. Ugyanezt teszi a magyar kormány is, azonban ez a 21. században már nem így működik.

Az európai minimálbér elfogadása ugyanakkor Dobrev szerint csak az első lépés. Erről beszéltek a tárgyaláson is: mit kell tenni azért, hogy ne zsigereljék ki többet a magyar munkavállalókat?

Két dologban állapodtak meg: a kormánynak először is le kell tennie egy javaslatot, hogy mostantól Magyarországon milyen kritériumok szerint kell megállapítani a minimálbért.

Ennek érdekében a következő hónapokban az árnyékkormány

szakértőkkel, közgazdászokkal, társadalomtudósokkal

együtt dolgozva fogják letenni az asztalra, hogy hogyan fog majd ki nézni a jövőben a bérszabályozás.

Dobrev szerint Európa felismerte, hogy ott erősek az érdekvédelmi szervezetek, ott magasabbak a bérek, ott versenyképesek az országok, ahol erősek a szakszervezetek. Az Orbán-kormány 2010-ben úgy kezdte, hogy megszüntette a sajtószabadságot és szétverte a szakszervezeteket

Ezért második lépésként a kormány helyett össze fognak rakni egy akciótervet, hogy hogyan lehet a dolgozók érdekeit jobban képviselni, hogyan lesz a kollektív szerződés érvényes a magyar dolgozók többségére. Ez egy európai követelmény, része a kötelező szabályozásnak.

A teljes sajtótájékoztatót itt nézheted meg:

Valódi Hírek