Szijjártó Péter úgy tudja, Kína menti meg Magyarországot (+videó)

Vajon mitől?

Szijjártó Péter a héten az ENSZ Közgyűlésén vesz részt, ennek keretein belül egyeztetett kínai kollégájával, helyi idő szerint szerda éjszaka.

A találkozó után a külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy a kínai beruházások biztosíthatják, hogy Magyarország, a recesszióba hajló európai környezetben egyfajta kivételként, továbbra is növekedési pályán tudja tartani a gazdaságát.

Szijjártó szerint nemzeti érdek a tiszteletre épülő kapcsolatok fenntartása Kínával, hiszen országunk sokat profitál belőle. Példaként említette a debreceni 3000 forint értékű beruházást, amit a kínai CATL fog végrehajtani.

A kínai külügyminiszter, Vang Ji szerint nagyra értékelik a politikai-gazdasági egyensúlyt, továbbra is ösztönözni fogják a kínai cégeket, hogy Magyarországra jöjjenek.

„Lehet, hogy van olyan harmadik szereplő a világpolitikában vagy a világgazdaságban, akinek érdeke az, hogy rossz legyen a kapcsolat Kína és az Európai Unió között, de ez egészen biztosan sem az EU-nak, sem Kínának nem érdeke”

— mondta Szijjártó az Európai Unió és Kína kapcsolatáról.

A miniszter szerint Kína soha nem támasztott semmilyen politikai feltételt a gazdasági kapcsolatokhoz, majd megerősítette, hogy Magyarország tartja magát az „egy Kína” elvhez.

Valódi Hírek