Idegbe jött Varga Judit a Konzervatív Konferencián: „A progresszív vonulat egybedöngöl mindent”

A miniszter szerint, „el akarják sorvasztani a tagállamok hatásköreit”.

Az uniós országok különböző érdekei legalább akkora értéket kell, hogy jelentsenek, mint az egység — jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Pozsonyban, egy panelbeszélgetésen a Ladislav Hanus Társaság által szervezett Konzervatív Konferencián.

A miniszter felszólalásában a progresszív liberálisok Európai Unión belüli véleményhegemóniájáról és annak céljairól, illetve ezzel összefüggésben a konzervatívok feladatairól fejtette ki gondolatait.

„A progresszív vonulat úthengerként járja át a világot, egybedöngöl mindent, amit maga előtt lát. (.) céljuk nem más, mint

a nemzeti karakter eltörlése, a szuverenitás és a hagyományos társadalmi berendezkedés megkérdőjelezése”

— magyarázta Varga Judit, megjegyezve: a nemzeti konzervatívok lemaradtak a globális építkezésben a liberálisokkal szemben, a progresszív vélemény jelenleg többségben van a kontinensen.

Varga elmondta: az Európai Uniót megalakulása óta kísérik a centralizációs – decentralizációs viták, de sajnos az elmúlt időszakban előtérbe került egy olyan radikálisan egyoldalú baloldali liberális föderális elgondolás, amely nyíltan vagy burkoltan egy Európai Egyesült Államok megalakítását célozza meg.

„E cél elérésének a legjobb eszköze, hogy a nemzeti szuverenitást megkérdőjelezik, a nemzeti önrendelkezést illegitimmé nyilvánítják, és

el akarják sorvasztani a tagállamok hatásköreit”

— vélekedett Varga Judit.

Kifejtette: ezt úgy lehet megtenni, hogy támadják a szuverenitás építőköveit, a történelmi egyházakat, a családot, a nemzetet és a regionális együttműködést. Hozzátette: a konzervatívok feladata ezért az, hogy ezeket a természetes közösségeket védelmezzék.

Közölte: a progresszív liberálisok elfeledkeznek az alapító atyák elképzeléséről, arról, hogy az európai együttműködés célja nem az, hogy csorbítsa a nemzeti jelleg érvényesülését, hanem hogy tágabb cselekvési teret nyisson a nemzetek, tagállamok számára.

Megjegyezte: a baloldalon sajnálatos módon ma sokan szembemennek ezzel az elképzeléssel.

Elmondta: az uniónak a nemzetek együttműködésére kell épülnie, hiszen ha ez háttérbe szorul, akkor

az egész európai együttműködés lehetetlenül el.

„Európa nem létezhet nemzetek nélkül, a nemzetek adják az alapját, őrizzük meg, csak az erős nemzetek alkothatnak erős Európát” — jelentette ki Varga Judit.

Elmondta: a megoldás tehát nem a tagállamok hatásköreinek megnyirbálása, hanem az európai nemzetek közötti együttműködés még szorosabbá, még tisztelettudóbbá és még hatékonyabbá fűzése.

A miniszter kijelentette: azt kérik, hogy a szerződéses keretek között tartsák tiszteletben a nemzeti szuverenitást, és ezáltal meg lehessen őrizni Európa sokszínűségét. „A nemzetek sokszínűsége, a különböző országok különböző érdekei legalább akkora értéket kell, hogy jelentsenek, mint az egység. Ez a kettő nem mehet egymás hátrányára” — hangoztatta.

A pozsonyi Konzervatív Konferenciát hagyományteremtő céllal tavaly hozták létre. Az idei rendezvény központi témái: a konzervatív Európa víziója, a családpolitika és az ukrajnai háború. A szervezők elképzelése szerint a konferencia platformja lehet a térség konzervatív gondolkodói és politikusai véleménycseréjének, és segíthet összefűzni a részleteiben esetenként különböző, ám alapjaiban véve közös nézeteiket.

(MTI)

Valódi Hírek