Kiakadt a fideszes polgármester: Gigantikus összegért akarta az MVM a földgázt eladni nekik

Szembejött a valóság.

Egy héttel ezelőtt írtunk arról a balassagyarmati polgármester Facebook-bejegyzése alapján, hogy 10 város és egy budapesti kerület több mint tizenhatszoros árajánlatot kapott földgázra az MVM-től.

Most szintén Csach Gábor tájékoztatójából derül ki az, hogy a települések közül többen

nem fogadták el

a 16,6-szoros megemelt ajánlatot, ezért most más településekkel együtt arra kényszerülnek, hogy az állami intézmények számára rendelkezésre álló Pénzügyminisztériumi felügyelettel működő KEF (Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság) rendszerben szerezzenek árat a következő egy évre.

Ennek a fideszes városvezető szerint két kockázata van: ha kapnak fixált árat még (erre kicsi az esély), akkor egy esetleges tőzsdei árcsökkenéskor egész évre fizetniük kell az elnyert magas árat. Ha nem kapnak fixált árat, akkor a napi TTF tőzsdei ár szerinti fizetés jön úgynevezett fix felárral számolva. Ez az ár most bár alacsonyabbnak látszik, de a fix felár miatt egy 20-30%-os emelkedés esetén ez akár

súlyosabb terhet

is jelenthet, mint a 12-17-szeres piaci ár.

„Nyilván segítséget jelentene a kormány beavatkozása a közszféra energiabeszerzés támogatására (ársapka, egyéb támogatás, részletfizetési lehetőség stb.) de az állami intézményeket ugyanez az energiaár sújtja, és a lakossági terheket sem lehet tovább növelni, tehát fent kell tartani a lakosság állami támogatását is. Nem várunk a sültgalambra, megpróbálunk mi is jelentős megtakarítást végrehajtani”

– teszi hozzá a polgármester, aki bejegyzésében részletezte is ezeket az intézkedéseket.

(via 24.hu)

Valódi Hírek