A sajátjaiknál is betelt a pohár: Fideszes polgármester akadt ki a gázáron, követeli a kormány segítségét

Szerinte gáz van.

Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármestere Facebook oldalán tájékoztatta a lakókat, hogy az MVM 96,7 forint helyett

1610 forintot kér

egy köbméter gázért, szúrta ki a 24.hu.

Bejegyzésében arról ír, hogy az ajánlatot közös nagyfogyasztói gázközbeszerzésükre kapták, melyet 9 másik várossal és egy budapesti kerülettel együtt versenyeztettek.

Ez a 16,6 hatszoros ár Balassagyarmat esetében azt jelenti, hogy a hat érintett intézménynek a gázzal való ellátása, ha nem tesznek takarékoskodó intézkedést, nagyságrendileg éves szinten bruttó

360 millió forintos többlet terhet jelent.

A polgármester bejegyzéséből kiderül, hogy ez a brutálisan magas ár is csak akkor lép életbe, ha azt mind a 11 település képviselő-testülete fedezetemelésről szóló döntéssel megerősíti, ha egy település nemet mond, akkor nem él ez az ár.

„Ekkor napi áras bizonytalanság lesz – ebben az esetben elengedhetetlen a Kormány beavatkozása, hogy az önkormányzati szektorban is biztosítsák a legalább havi fixált költséget (mondjuk az elmúlt hónap piaci napi átlagárán)”

– teszi hozzá Csach.

(via 24.hu)

Valódi Hírek