Bajban a családok: Megérkeztek az első emelt számlák, sokszorosát kell fizetni az eddigi összegnek

Eljött az igazság pillanata.

Az ősz beköszöntével a családokhoz is megérkeztek az emelt rezsiszámlák, az ATV Heti Napló műsorának stábja több családnál is járt ennek alkalmából.

A kápolnásnyéki Nagy család eddig hav 8-10 ezer forintot fizetett a gázért, augusztusra most

40 ezer forintos

csekket kaptak, pedig nyáron csak fűtésre használják a gázt.

„Lehetetlen, mert én 50 köbmétert szoktam minden hónapban bediktálni, és az 50 köbméter általában 8-10 ezer forint között szokott lenni, mondom most is biztos lesz annyi. Nézem a telefont: ez 40 ezer forint”

— mesélte Nagy Jánosné, aki hozzátette, tudja, hogy másnak ennél sokkal nagyobb összeg jön, de az ő családjának ez az emelés is hatalmas terhet jelent.

Egy galgahévízi nyugdíjas párnak dupla annyit kell fizetnie a gázért, mint tavaly ilyenkor.

„Most 39.534 Ft volt a számlánk, egyébként 22.874 Ft-ot fizettünk az elmúlt évben”

– mondták. A házaspár csak télen kapcsolat be a gázkonvektorokat, idén lehet, hogy nem fogják, inkább fűtenek kandallóval, hiszen télen a gáz 90 ezer forintba is kerülhet így, ez pedig nem jönne ki 120 ezer forintos nyugdíjukból.

Az ATV-nek a szakértő is megmutatta a számláját, ő hiába maradt az átlaghasználaton belül, piaci áron számlázták neki a gázt.

Ez azért lehetséges, mert a rezsiemeléskor három csoportba osztották a fogyasztókat, van olyan csoport, akik csak fűtésre használják a gázt, vannak, akik főzésre és vízmelegítésre, a harmadik csoport pedig mindegyikre. Aki a nyilvántartás szerint csak fűtésre használja a gázt, annak az úgynevezett fogyasztási jelleggörbéje a nyári hónapokban jóval alacsonyabb, mint télen, mert nyáron nem kell fűteni. Ezért augusztusban például csak 15 köbmétert számolnak el rezsicsökkentett áron, azon felül piaci áron számláznak.

(via atv.hu)

Valódi Hírek