Trükközik a kormány: Így verik át a távfűtést használó lakókat Orbánék

Fenn kell tartani a rezsicsökkentés látszatát.

Sajátos távhőtrükkel próbálhatja meg fenntartani a rezsicsökkentés látszatát a kormányzat, derült ki a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára, Steiner Attila elejtett mondataiból.

Az államtitkár egy keddi konferencián beszélt arról, hogy idén télen a lakossági felhasználóknak átadott hőmennyiség csökkentését tervezik a távhő rendszerekben.

A Népszava megkérdezett fővárosi szakembereket, akik szerint ez nem a használati meleg víz mennyiségének vagy hőfokának csökkentését jelentené, inkább a fűtésre jutó hőmennyiség lenne kevesebb. Azt, hogy ez hány fokkal csökkentetné a lakások hőmérsékletét, ők sem merték megtippelni.

Ez akár azt is jelentheti, hogy mivel nehéz emelni a távhőtarifákat, inkább kevesebb meleget adnak majd ugyanannyiért. Így könnyen előfordulhat, hogy azoknál is sokkal hidegebb lesz télen, akik akár fizetnének is a nagyobb melegért.

Nyomós oka van annak, hogy egyre kétségbeesettebben keresi a kormány a rezsimegoldást a távfűtéses lakásoknál:

1100 milliárd forint.

A rezsicsökkentés miatt az államnak kellett a szolgáltatókat támogatnia, ez egyre nagyobb kiadást jelentett az évek során. Tavaly már már 38 milliárdos hiányt mutatott a kassza.

Idén a támogatás összege már

980 milliárd forint

is lehet, Steiner Attila szavai alapján.

A tárca az elszabaduló árak miatt folyamatosan keresi a megoldást, hogyan lehetne árat emelni a távfűtéses lakások esetében. Az ársapka levétele azonban a lakosságra mérne hatalmas ütést, a fűtés költsége sokszorosára nőhet.

(via nepszava.hu)

Valódi Hírek