Nem hagyják annyiban, tiltakozást szerveznek a kirúgott igazgatóhelyettes kollégái a miskolci gimnáziumban

Összetartanak.

Szolidaritási nyilatkozatot írtak alá a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének tagjai, miután a Miskolci Tankerületi Központ felmentette az intézmény igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. A felmentés oka az volt, hogy Dezsőfi „élére állt a polgári engedetlenségnek”.

A gimnázium hivatalos Facebook-oldalára is kiposztolt, a szülőknek és a tanároknak címzett levélben azt írják, az iskola közösségét mélyen megrendítette és felháborította az eset.

A tantestület tagjai követelik a felfüggesztés visszavonását, és hivatalos is bejelentették azt is: hétfő reggel fél 8 és 8 között

feketeruhás élőlánccal

tiltakoznak az iskola épülete körül.

Ezzel jelzik a „példastatuálás elfogadhatatlanságát”, és így állnak ki Dezsőfi György mellett.

„Bár a tantestület létszáma kevés ahhoz, hogy a kb. 800 m kerületű tömböt körülfogja, reménykedünk benne, hogy mégis elegen leszünk véleményünk kinyilvánítására”

– írják.

A polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárokat országszerte kirúgással fenyegetik.

(via 444.hu)

Valódi Hírek