Itt vannak a részletek: Megvan, hogyan alakítják át az ELTE-n az egész féléves tanrendet a rezsiemelés miatt

Sokan nem fognak örülni.

Tegnapi sajtóértesülések alapján már lehetett sejteni, hogy az emelkedő energiaárak miatt megváltoztatja a tanítási rendet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), ma pedig már az egyetem diákjait is levélben értesítették az intézményvezetés döntéséről.

A változtatások értelmében az eredeti tervekkel ellentétben szeptember 20-án nem lesz tanítási szünet, október 31. azonban pihenőnap lesz. Korábban október 24-29 között tartották volna az őszi szünetet, végül azonban jóval később,

december 12-17

között nem kell majd bejárni.

Az ELTE közleménye szerint a szorgalmi időszak változatlanul szeptember 12-én kezdődik, az őszi félév pedig december 9-én ér véget.

Kiderült, a Semmelweis Egyetem is átalakíthatja a tanév rendjét – ott a tavaszi szünet maradhat el –, egy győrszentiváni általános iskolában pedig hét héten keresztül szombatonként is lesz tanítás, az extra napokkal pedig a téli szünetet hosszabbítják meg.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek