Megszólalt a lengyel miniszterelnök, miután megromlott a kapcsolata Orbán Viktorral

Van egy ötlete.

Új, a nézetbeli eltéréseket is figyelembe vevő együttműködési módot lehetne kidolgozni a visegrádi csoportban (V4) és a lengyel-magyar kapcsolatokban ott, ahol az országainkat értékek és érdekek kötik össze — jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egy vasárnap megjelent interjúrészletben.

A Sieci lengyel konzervatív hetilapban hétfőn megjelenő interjúnak vasárnap a wpolityce.pl hírportálon közzétett részletében Morawiecki beismerte: az ukrajnai háborúhoz való viszony valóban megosztó volt. Hozzátette: idővel „az összes többi ügy, amelyben szolidaritással, megértéssel és kölcsönös támogatással voltunk egymás iránt, újból erőteljesen össze fog kötni minket„.

Mindnyájan tudjuk, hogy a V4-en belüli együttműködés jelentősen megerősíti országainkat” — fogalmazott, hozzáfűzve, hogy adott esetben „egy plusz egy, plusz egy, plusz egy összege nem négy, hanem hét vagy nyolc„. A V4 ezért megmaradt akkor is, ha a tagországoknak „különféle, egymástól néha nagyon eltérő kormányaik voltak” — idézte fel.

Morawiecki bejelentette: olyan megoldás kidolgozására szeretne kísérletet tenni, amely keretében, „világosan megnevezve az eltéréseket, tiszteletben tartva az ukrán barátaink érzékenységét, visszatérhetnénk a V4-en belüli együttműködéshez, valamint a Magyarországgal közös cselekvéshez is azokon a területeken, amelyeken értékek és érdekek kötnek össze minket„.

A kormányfő bízott egy ilyen „kölcsönös megértési platform” kidolgozásában. Úgy látta: a lengyelek „ma jobban készek arra, mint amire márciusban vagy áprilisban voltak„.

A V4 kormányfői utoljára az országcsoport magyar elnöksége során, március 8-án találkoztak Londonban, az Egyesült Királysággal bővített formátumban. Hivatalosan meg nem erősített lengyelországi értesülések szerint a V4 soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia október végére tervezi a visegrádi miniszterelnökök csúcstalálkozóját.

(MTI)

Valódi Hírek