Az államtitkár bejelentette: Rengeteg pénzt pumpál Magyarország az oktatás fejlesztésére Szlovákiában

Elkötelezték magukat.

Két kincsünk van, magyarságunk és a keresztény hitünk, létünk — jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Deresken, a Szlovákiai Magyar Iskolák XXII. Országos Tanévnyitó Ünnepségén szombaton.

Az államtitkár az anyanyelv és az identitás megőrzéséről, illetve a magyar kormány által a külhoni magyar oktatási intézményeknek nyújtott segítségről és ez utóbbinak kézzelfogható eredményeiről beszélt. Potápi kijelentette: jelképes üzenete van annak, amikor mi, magyarok jelentős napjainkat az egyház terében ünnepeljük.

„A mostani templomi tanévnyitó azt üzeni, hogy két kincsünk van, magyarságunk és a keresztény hitünk, létünk”

— tette hozzá Potápi, aki szerint, ezt a kettőt elválasztani szinte lehetetlen.

Közölte: ez egyidejűleg példamutatás is minden magyar számára, arra, hogy életünkkel és döntéseinkkel felelősséggel tartozunk. Az államtitkár beszédében

köszönetet mondott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségnek (SZMPSZ)

azért, hogy kiveszi a részét abból, hogy a magyarság példamutatóan legyen jelen a Felvidék életében. Szavai szerint a felvidéki magyarság és a magyar pedagógusok biztosítják a szülőföldön való megmaradás egyik megkerülhetetlen alapját, az anyanyelv értékeinek megőrzését és átadását nemzedékről nemzedékre.

Potápi kifejtette: a tanév megkezdésekor mindenki hajlamos a legjobbat várni, azonban az elkövetkező hónapokat sok körülmény beárnyékolhatja.

„Ezek ellen alapvetően két tényezőre van szükségünk, biztonságra és folytonosságra” — jegyezte meg az államtitkár, hozzáfűzve, hogy Magyarország kormánya elkötelezte magát, hogy a megkezdett programokat és feladatokat végig viszi és az elmúlt 12 esztendőhöz hasonlóan folytatja az együttműködést.

Az államtitkár a külhoni magyar oktatási intézményeknek nyújtott segítségről szólva elmondta: ezek a támogatások a Kárpát-medencében 300 ezer magyar gyermeknek teszik elérhetővé a minőségi anyanyelvű oktatást.

Kifejtette: a még zajló óvodaprogramprogram keretében csaknem ezer óvoda felújítására, kialakítására került és kerül sor, Kárpát-medence-szerte pedig 50 magyar középiskola, kollégium, szakkollégium, illetve 8 külhoni magyar felsőoktatási intézmény működéséhez nyújtanak állandó támogatást.

„A bölcsődétől a felsőoktatásig támogatjuk a külhoni magyar oktatási intézményhálózatot”

— jelentette ki Potápi.

„A nehézségek ellenére bizakodásra van ok, hiszen a Felvidéken az idei tanévben 3675 gyermek kezdi meg az első osztályt, ami az elmúlt évek adataival összehasonlítva azt mutatja, hogy évről évre nő a felvidéki magyar iskolások létszáma”

— magyarázta el az államtitkár.

(MTI)

Valódi Hírek