Magyar valóság: Veszélybe került az óvodák fűtése és a gyerekek étkeztetése egy magyar településen

Ez már nem a Fidesz riogatása.

Maximum húsz fokra lehet fűteni az érsekcsanádi önkormányzat épületeit, és vannak olyan épületek, amiket csak két-két napra fűtenek majd, döntött az érsekcsanádi vezetőség. Felső Róbert polgármester a Facebookon adott hírt a megszorításokról, amiket a növekvő energiaköltségek miatt kell meglépniük.

Arról döntöttek, hogy négynapos munkarendre térnek át és a magánrendezvények megszűnnek a művelődési házban.

A nyitvatartási időben minden épületünkben

maximum 20 fok lehet,

azon kívül 16 fok, hogy az épület ne hűljön ki

– írta. Hozzátette:

„Az óvoda fűtés és gyermekétkezés fenntarthatatlan, hisz csak a fűtés drágulása annyi lesz, mint az összes éves adóbevételünk. Itt napról napra keressük a megoldást, mert jó lenne nem bezárni az óvodát és a bölcsődét.”

Másnap arról írt: sokan jelezték, hogy például az uzsonnát nem kérnék az óvodában.

További megszorításokat is bejelentett:

  • Az eddigi A4-es papírokra való nyomtatást át kell alakítani a földhivatali határozatokra hasonlóra, azaz egy A4-es lapra 4 oldalt kell kicsiben nyomtatni.
  • A könyvtár hétfőn-kedden lesz fűtve, a Művelődési Ház csütörtökön-pénteken.
  • A közvilágításban is csökkentett üzemmód várható.

(via RTL.hu)

Valódi Hírek