„Pénzügyileg szűk a cipő, 2026 előtt kapavágás sem lesz” — Őrületes katasztrófát jósolt Lázár János

A miniszter szerint „akkora baj van, hogy érdemes félretenni a törtetést”.

Tégláról téglára, a következő időszak állami beruházásai címmel tartott előadást Lázár János a tihanyi Tranzit rendezvényen. A miniszter elmondta, 2025-ig két szűk évet vár. Viszont szavai szerint, az időszak alkalmas lehet arra, hogy sokkal jobb beruházási és építési környezet alakuljon ki, ahol kevesebből, többet lehet létrehozni, és ahol a vállalkozók az államot sem fosztják ki.

A beszélgetés azzal a kérdéssel indult, hogy mennyiben más Lázár munkája 2014 és 2018 (amikor Miniszterelnökséget vezető miniszter volt), illetve a 2022 után kezdődő időszakban, amiről Lázár azt mondta, hogy nem lehet válogatni a feladatok közül, nem az a kérdés, hogy kinek mi az ambíciója, hanem az, hogy ki miben tud segíteni.

„Akkora baj van, hogy érdemes félretenni a törtetést, és az előttünk álló kihívásokra érdemes összpontosítani”

— jelentette ki.

Építési és beruházási miniszterként végzett feladatairól azt mondta: „sok a feladat, mi fejlesztettük eddig a legjobban Magyarországot, mi költöttük a legtöbbet az ország fejlesztésére az uniós tagországok között.

De most háborús infláció van,

10 ezer milliárd forintnyi beruházás van folyamatban. Ezek felülvizsgálata, konszolidálása és a rendrakás a feladatom. Ez más típusú munka, mint amit korábban csináltam, de Gulyás miniszter úr helytállt, jól elvagyok”.

„Pénzügyileg szűk a cipő, tartalékot kell képezni. Mást kell csinálnunk. A libsi figurák nyomják azt a szöveget, hogy a háború nélkül is gond lenne”

— mondta.

„Ami elkezdődött, ami folyamatban van, azt be kell fejezni, torzó nem maradhat”

— mondta a miniszter a folyamatban lévő már megkezdett beruházásokkal kapcsolatban. Hozzátette: sem a magán, sem az állami építkezések nem állhatnak le. 15 százalékos infláció idején nagyjából 100 forinthoz 15-öt még hozzá kell tenni, ezt egyesével kell vizsgálni, ki akar becsapni minket, ki kaphat még pénzt.

Ami nem kezdődött el, azt viszont felül kell vizsgálni, el kell halasztani,

2100 milliárd forint infrastruktúra csúszik így.

  • „Az M7-Zalaegerszeg szakasz,
  • az M1-Esztergom,
  • Bicske-Budapest,
  • a Testnevelési Egyetem folytatása, ezek mind kuka”

— sorolta fel a miniszter.

270 projektről született döntés, és ez tételesen zajlik. Sok mindenre el vagyunk ígérkezve, mindet felül kell vizsgálni, strukturálni, kitárgyalni mindenkivel. Ezek nem üdítő beszélgetések — jegyezte meg a miniszter.

„Vannak itt bencések, talán az atya is itt van, némi pénz reményében.

2025-2026 előtt kapavágás sem lesz. Azzal nem lehet számolni, hogy a háborúnak gyorsan vége lesz”

— értékelt a miniszter.

Lázár a Magyarországnak „járó” EU-s források okán pipult be leginkább, ám azt még ő maga is elismerte, hogy komoly tétje van (23-25 milliárd euró) a tárgyalásoknak, nem kevés pénzről tárgyal Navracsics Tibor.

„A forrás nekünk jár, Navracsics Tibor sokat tárgyal, csak az a baj, hogy a miniszter nem úriemberekkel tárgyal, hanem gazemberekkel, a lengyelektől azt kérték

ezek a kedves, brüsszeli, kokainon élő emberek, hogy köpjétek le a magyarokat, tőlünk azt, köpjünk fel és álljunk alá, akkor kapunk pénzt”

— magyarázta el a miniszter.

Elmondta, ha jönnek a források, nagyobb célokat lehet megfogalmazni: a miniszter azt szeretné, ha 2030-ban már nem éreznénk a különbséget, amikor valaki átjön Hegyeshalomnál, ne 80 százalék, hanem csak 50 százalék legyen az adósságunk, és sokkal nagyobb devizatartaléka legyen Magyarországnak.

A beszélgetés során szintén ősbűnként került elő Paks II., amiért még nem készült el, mert akkor most nem lenne ennyire nehéz az energetikai helyzet. Az ugyanis nehéz, Lázár el is mondta, hogy

nem biztos abban, hogy minden múzeum, uszoda és teniszpálya működni fog a télen.

A miniszter továbbá pozitívan látta a média, a bankok és az energiacégek államosítását, milyen jó, hogy most nem külföldi energia cégekkel kell a kompenzációs mechanizmusokról beszélni. Meg kell keresni azokat az ágazatokat, amelyeket még nemzeti kézbe lehet adni.

Jó példaként írta le a dohányipar átalakítását,

Magyarországon 2,5 milliárd ember dohányzik, évente 1000 milliárd forintot szívnak el, 100 milliárd az árrése, ez marad magyar trafikosoknál. Az építőiparban is ilyen politika kell, magyar vállalkozóknak kell kedvezni — fejtette ki.

Lázár egy nagyszabású víziót is vázolt. Mint elmondta

a Fidesz úgy tekint Budapestre, mint a nemzet fővárosára.

„Fideszesként alapvető érdekünk, hogy a főváros erős legyen, nem szabad elfogadni azt, hogy nem kapunk elég bizalmat, harcolnunk kell a fővárosiak bizalmáért. A Kárpátoktól északra a lengyelek, délre pedig magyaroknak kell dominálni a régiót, minőséggel, teljesítménnyel”

— mondta a miniszter.

(telex.hu)

 

Valódi Hírek