Sikkasztással vádolják az egyik kormányhivatal alkalmazottját

Gondokság alatt álló embertől sikkasztott el pénzt a kormányhivatal gondnoka.

Több millió forintos sikkasztás miatt emelt vádat a Heves Megyei Kormányhivatal hivatásos gondnoka ellen az Egri Járási Ügyészség, írja a hvg.hu.

A férfival még 2016-ban kötöttek megbízási szerződést, amelynek értelmében feladatai közé tartozott, hogy a gondnoksága alatt álló – jórészt fogyatékossággal élő – emberek jövedelmét és vagyonát kezelje.

Az ügyészség közleménye szerint 2019-ben derült ki, hogy a férfi

negyven gondozottját megkárosította.

Volt, akit néhány tízezer forinttal, másokat több százezerrel, összességében több milliós kárt okozva.

Előfordult az is, hogy számlára vásárolt eszközöket, például műszaki cikkeket, de azokat megtartotta magának.

A járási ügyészség negyven rendbeli, a bűncselekmény felismerésére és elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett sikkasztással vádolja a férfit — áll a közleményben.

(hvg.hu)

Valódi Hírek