Most derült ki: Meg akarta támadni a rendőröket egy csoport az augusztus 20-i ünnepségen

A TEK intézkedett.

Letartóztattak egy férfit, aki arra készült, hogy — társaival együtt — az augusztus 20-i, budapesti ünnepség biztosításában részt vevő rendőröket támad meg — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Azt írták, hogy a 34 éves, Bács-Kiskun megyei férfi augusztus 16-án üzenetküldő alkalmazásban hozott létre egy — mintegy kétszáz főt számláló — csoportot azzal a céllal, hogy

hivatalos személyek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére szólítson fel,

ilyen bűncselekmények elkövetését megszervezze, illetve ahhoz társakat toborozzon.

Az elkövető a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket — így gázsprayt, gázöngyújtó töltőgázt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai eszközöket — is beszerzett — tették hozzá.

A nyomozó ügyészség a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével azonosította, majd a Terrorelhárítási Központ segítségével őrizetbe vette és hivatalos személy elleni erőszak előkészületének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Az ügyészség az augusztus 19-én tartott, több helyszínt érintő összehangolt bűnügyi akcióban a Készenléti Rendőrség segítségével az elkövető lakásán végrehajtott kutatás alkalmával — informatikai eszközök mellett — különböző

pirotechnikai eszközöket foglalt le.

Az elkövető által külföldről rendelt nagy teljesítményű petárdák éppen a kutatás idején érkeztek meg — írta az ügyészség.

A bíróság az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását augusztus 21-én — arra figyelemmel, hogy fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye – egy hónapi időtartamra elrendelte.

A döntés ellen a gyanúsított – aki tagadta a bűncselekmény elkövetését — és védője fellebbezést jelentett be.

A nyomozó ügyészség a csoport tagjai közül még egy 35 éves férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a cselekmény elkövetését elismerte. A férfi szabadlábon védekezik — áll a közleményben.

(kiemelt kép: MTI)

Valódi Hírek