László Csaba: Akár fél éven belül is hanyatlásba csúszhat Magyarország gazdasága

A közgazdász szerint a kata módosítását rövidesen korrigálni fogják.

A rezsicsökkentést nem így kellett volna eltörölni, a KATA-törvény módosításán pedig biztos, hogy hamarosan korrigálni fog a kormány — mondta László Csaba a HVG-nek.

„Hiába nőtt jelentősen a magyar GDP az első félévben, több jel mutat arra, hogy a gazdaságunk recesszióba csúszhat”

— fogalmazott a lap e heti számában megjelenő interjújában László Csaba.

A volt pénzügyminiszter úgy látja,

  • a kormányzati megszorítások mellett
  • az energiaárak megugrása,
  • a gyenge forint
  • és az inflációs félelem miatt a háztartások és a cégek is spórolni kezdhetnek,
  • és nemsokára a Covid miatt gyengébb időszak bázishatása is kifut a statisztikából.

„Évek óta nyilvánvaló, hogy a rezsicsökkentést ebben a formájában nem lehet fenntartani,

ezt az sem feledteti, hogy a következő hónapokban nagyon sokakkal kiszúrnak”

— fogalmazott.

Mint elmondta, a legjobb megoldásnak azt tartaná, hogy mindenki fizessen piaci árat az energiáért, de a lakosság rászoruló 20-40 százaléka kapjon támogatást.

Az extraprofitadót „kommunisztikus” elképzelésként minősítette, mint elmondta, nem lepte meg, hiszen már eddig is alkalmazott ilyeneket a kormány, csak nem így hívta, hanem különadónak.

A KATA-törvény átírását szükségesnek tekintette, de szerinte ilyen formában abszurditásokkal teli és értelmetlen. Mint mondta, biztos abban, hogy

a kata módosítását rövidesen korrigálni fogják.

A teljes interjú a lap csütörtöki számában fog meglenni.

(hvg.hu)

Valódi Hírek