Döbbenet, kiket tüntetett ki Orbán a Magyar Érdemrend középkeresztjével augusztus 20-án

Van baj.

Sok más kitüntetett mellett a Mr. Oroszország becenéven ismert Klaus Mangold is megkapta idén augusztus 20-án a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

Klaus Mangold a Mangold Consulting GmbH tulajdonosa és ügyvezetője, a DaimlerChrysler AG igazgatótanácsának korábbi tagja, a magyar–német gazdasági kapcsolatok erősítése és fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként kapta meg a kitüntetést, írta meg a Magyar Közlöny.

2020 nyarán derült fény arra, hogy tanácsadóként segíti a magyar kormányt a német vállalatokkal kapcsolatban, és segédkezett a Paksi Atomerőmű bővítésénél is, mivel kiváló orosz kapcsolatairól híres („becenevét” is innen kapta).

2021-ben 8 milliárd forintos szerződést kötött a Palkovics László által vezetett volt Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Nem csak Mr. Oroszország kapott elismerést, Orbán Viktor holland szövetségese is a kitüntetettek között van. Geert Wilders holland parlamenti képviselő, a Szabadságpárt (Partij voor de Vrijheid) elnöke is megkapta

a Magyar Érdemrend középkeresztjét

augusztus 20-án.

Az indoklás szerint ő Magyarország melletti következetes kiállása, valamint az illegális bevándorlási hullám megállítása érdekében végzett tevékenysége miatt részesült az elismerésben.

Az utóbbi években többször is kiállt Orbán Viktor és a magyar kormány mellett, elsősorban az illegális bevándorlás kérdésével kapcsolatban a holland politikus, akit hazájában már büntettek meg gyűlöletbeszéd miatt.

(via index.hu)

Valódi Hírek