Hátborzongató: Orosz oldalon „tesztelik” a magyar állami gondozott gyerekek értelmi képességeit

Az illetékes szervek nem válaszoltak.

Országszerte végeztetnek IQ-teszteket az állami gondozott gyerekekkel. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) igazgatója a Belügyminisztérium felkérésére hivatkozva adott ki erről utasítást augusztus 10-én. Legkésőbb a hónap végéig várják a központban a 6-12 éves gyerekek eredményeit, miután megyei szinten összesítették őket, írja a 444.hu.

Az utasításban levő hivatkozási link egy angol nyelvű tesztoldalra mutat, amit a leírás szerint

7-16 éves gyerekek értelmi képességeinek felmérésére fejlesztettek.

A lap arról írt, hogy ha jobban megfigyeljük, akkor az derül ki, hogy valójában

a Testometrika nevű orosz oldalon, illetve annak angol változatán járunk.

A teszt leírásából csupán annyira terjed ki, hogy „a Testometrika csapata” készítette a tesztet. Az nem világos, hogy ez kit takar pontosan, és az sem, hogy mindez szakmailag mennyire megalapozott.

Az oldalon rengeteg más teszt is van, például vannak pszichológiai témájúak, amik azt ígérik, hogy 11 kérdés alapján megállapítja, van-e valamilyen fóbiánk. Egy másik állítólag képes megmondani, kedves emberek vagyunk-e, egy harmadik pedig azt, hogy krónikus kimerültség vagy egyszerű fáradság gyötör minket.

A 444.hu megkereste az OGYSZ-t és a Belügyminisztériumot, hogy mi alapján választották ki a Testometrikát,

meggyőződtek-e arról, hogy az itt levő IQ-teszt valóban alkalmas a gyerekek értelmi képességeinek vizsgálatára, és melyik intézmény javasolta a teszt használatát.

Mint írták, nem kaptak választ az illetékes szervektől.

Az OGYSZ igazgatójának leveléből kiderül, hogy később a 13-18 éves gyerekek IQ-szintjét is felmérik, de az ehhez tartozó linket csak szeptember elsején fogják elküldeni. Nem tudni, ehhez is a Testometrikát használnák-e.

Az utasítás alapján az OGYSZ minden gyereknek egyedi azonosítót generál, ehhez párosítva kell beküldeni a teszteredményt előbb a megyei, majd az országos központba. A tesztelést és az adminisztrációt a gyermekvédelmi gyámokra bízták.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy további kérdéseket vet fel az oldal adatkezelési tájékoztatója, ami azzal kezdődik, hogy

a látogatók feltétel nélkül hozzájárulnak személyes adataik kezeléséhez.

Azt nem tudni, hogy pontosan ki az oldal üzemeltetője, csak annyit írnak, hogy a Testometrika.com.

Arról is olvashatunk, hogy ha valaki a közösségimédia-profiljával regisztrál az oldalra,

  • tárolják a nevét,
  • e-mail címét,
  • születési adatait,
  • fotóját,
  • a profil url-jét,
  • a cookie-kat,
  • a tesztre adott válaszokat és az eredményeket.

Az OGYSZ által használt IQ-teszthez nem kell regisztrálni az oldalra, viszont meg kell adni a kitöltő nemét és életkorát.

A Testometrika gyűjtheti, rendszerezheti, tárolhatja, frissítheti és bárhogy használhatja az adatokat, amire az orosz törvények lehetőséget adnak.

Azt is írták, hogy az adatkezeléshez már azzal hozzájárul az ember, ha megnyitja az oldalt, és kérvényt kell küldenie, ha ezt vissza akarja vonni. A szöveg szerint az orosz törvények viszont megengedik, hogy bizonyos esetekben akkor is tovább kezeljék az adatokat, ha a látogató külön jelzi, hogy nem járul hozzá.

A lap az OGYSZ-t és a belügyet arról is megkérdezte, mindezek alapján biztonságosnak látják-e az oldalt.

(444.hu)

(Kiemelt kép: ronaorzo.csillagpark.hu)

Valódi Hírek