Haldoklik a forint: Rohamosan gyengül a magyar fizetőeszköz

Akár 430 forintba is kerülhet majd egy euró ha nem jönnek az EU-s pénzek.

Hétfő reggel óta folyamatosan zuhan a forint, 13.22-kor már 409,6 forintot is kértek egy euróért. A helyzet azóta ugyan némileg „javult”, de a nap elejéhez képest így is sokat romlott a magyar fizetőeszköz az euróval és a dollárral szemben is.

A hétfői nap elején még 404-405 forintba került egy euró, reggel azonban a magyar fizetőeszköz gyengülni kezdett, és délelőtt már 407-nél állt az euróárfolyam. Nem sokkal dél előtt még rövid időre visszaerősödött a forint, utána azonban megint zuhanni kezdett.

Az euróárfolyam a napi mélypontot 409,65-nél érte el kora délután.

Többé-kevésbé hasonló pályát futott be a magyar fizetőeszköz értéke a dollárral szemben is hétfőn, bár ott még nagyobb volt a romlás mértéke. A Tradingview adatai szerint hétfőn reggel 6 órakor a 402,57 forintba került egy dollár, ezzel szemben 13.22-kor

már 409,54-be került.

Vagyis a két nagy nemzetközi valuta egymáshoz mért értéke mostanra szinte ugyanazon a szinten mozog, miután az utóbbi napokban az euró gyengült a dollárhoz képest.

A GKI Gazdaságkutató azóta kiadott egy előrejelzést is, amely szerint a legrosszabb forgatókönyv esetén – vagyis akkor, ha nem érkeznek meg Magyarországra a helyreállítási alap uniós forrásai –,

akár 430 forintba is kerülhet majd egy euró.

(index.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/08/22/nincs-messze-a-430-tragikus-hatassal-lesz-a-forintra-ha-elzarjak-az-unios-penzcsapokat

Valódi Hírek