Baj van: szabadon korlátozhatják az üzletek, hogy miből mennyit vásároljunk

Itt tartunk.

Egyre több bolt és benzinkút korlátozza az árucikkekből vásárolható mennyiséget. Legutóbb a Mol bevezette, hogy naponta legfeljebb egyetlen alkalommal lehet hatósági áron üzemanyagot venni, jelenleg pedig már piaci áron sem lehetett egynél többször vásárolni.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke arról nyilatkozott, hogy sem jogi, sem fogyasztóvédelmi szempontból

nincs akadálya annak, hogy az üzletek és benzinkutak korlátozzák a megvásárolható mennyiséget,

ugyanis nincs rá szabályozás. Ez alapján a gazdasági szereplők dönthetnek arról, hogy bevezetnek-e mennyiségi korlátozást.

Az egyetlen kikötés, hogy az üzlet a saját szabályait betartsa. Eszerint ha az üzletben kiírt hirdetés alapján csak két kilogramm lisztet engednek vásárolni, ne mondhassanak a kasszánál ennél kevesebb mennyiséget.

A Mol közleménye szerint az 50 literes tankolási korlátozás célja, hogy a vásárlók „csak annyit tankoljanak, amennyire szükségük van„. A második tankolás esetén a vásárlót „kollégáink emlékeztethetik őt a Mol kérésére, de kizárólag olyan áron szolgálhatják ki, amelyre jogosult” — állítják.

(24.hu nyomán)