Egy újabb város tagadta meg Orbán parancsát: Nem engedik kivágni az erdőket a tűzifarendelet után sem

Inkább megvédik a fákat és egy válságkezelő csomagot is kidolgoznak.

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere bejelentette: Miskolc polgármestere és városvezetése úgy döntött, a kormányrendelet adta lehetőséggel nem fog élni, és a város területén, a város tulajdonában lévő erdőségekben továbbra is a legszigorúbb természetvédelmi szabályok szerint fog eljárni. Vagyis

az erdőirtást, a fakivágást nem engedélyezik a tűzifarendelet adta jogszabályi könnyítések ellenére sem.

„Visszaélések vagy természetvédelmi szempontból felelőtlennek minősíthető cselekedetek következhetnek be. Lehetőség nyílik olyan tarvágásokra, amelyek Miskolc lakossága számára közvetlenül és globálisan is komoly károkat okozhatnak a jövőben”

— fogalmazott a polgármester.

Hozzátette: a miskolci önkormányzat ezen felül indítvánnyal fordult Kozma Ákoshoz, az alapvető jogok biztosához, illetve Bándi Gyulához, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyetteshez. Ebben kérvényezték, hogy vizsgálják felül, a kormányrendelet összhangban van-e az Alaptörvénnyel, illetve nem ütközik-e nemzetközi szerződésekkel. Továbbá egy nyílt levelet is megfogalmaztak, amelynek címzettje Novák Katalin jelenlegi és Áder János volt köztársasági elnök.

Az alpolgármester elmondta azt is, nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy sok családban valós probléma a tűzifa beszerzése, különösen most, amikor az elszabadult energiaárak miatt kemény télre készül mindenki. Ezért

kidolgoznak egy, a válság kezelésére alkalmas csomagot,

amely az őszi időszakra tartalmaz intézkedéseket.

(rtl.hu)

Valódi Hírek