Beijedt az Orbán-kormány, miután kiderült, több 10 ezres tüntetés készül a gyalázatos törvényük ellen

Fülüket-farkukat behúzták.

Már több mint 55 ezren jelezték érdeklődésüket az augusztus 12-ei tüntetés kapcsán, amelyet a fa- és erdőirtásokat lehetővé tévő új szabályok miatt rendeznek. A tiltakozást az Agrárminisztérium Kossuth Lajos téri épülete elé, a Parlament szomszédságába hirdették meg.

A nyári uborkaszezon idején igen magas létszámot ígérő tiltakozás eljutott a kormányhoz, aki Szentkirályi Alexandrát küldte magyarázkodni. A kormányszóvivő Facebook-oldalán védte meg az új törvényt.

A politikus bejegyzését alább közöljük:

„➖ Magyarországon energia-vészhelyzet van érvényben, és rendkívüli intézkedések szükségesek a magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében. ➖ A fakitermelés szabályairól szóló kormányrendelt kizárólag vészhelyzet esetére készült, hiszen

az erdők természeti értékei nem sérülhetnek.

➖ A rendkívüli szabályok kizárólag akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági és közületi tűzifaigényt már nem lehet a korábban tervezett fakitermeléssel biztosítani. Ha ilyen vészhelyzet nem következik be, akkor a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik.

➖ Idén az állami erdőgazdaságok még mintegy 1,3 millió köbméter tűzifát termelhetnek ki engedéllyel, amely megfelelő hatósági kontroll mellett az erdők károsításának veszélye nélkül növelhető.

🪵 Az erdőgazdálkodás tervszerű tevékenység, ezért a mennyiségek átcsoportosíthatók, így több százezer köbméternyi faanyagot tehetünk szükség esetére elérhetővé úgy, hogy magát az erdőt mint

Magyarország zöldtőkéjét semmiképpen sem veszélyeztetjük.

🌳 Az erdő- és a természetvédelmi törvény alapvető rendelkezései változatlanok, így az erdők területe és természetességi állapota továbbra sem csökkenhet.

🌳 A magyar erdők folyamatosan növekednek, köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának és annak, hogy hazánkban Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik: két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtunk támogatást.”

Az augusztus 12-ére, péntekre szervezett tüntetés linkje >>ITT<< érhető el.