Czeglédy Csaba kiakadt: A Telex alantas módon akarta összeugrasztani a DK-t és Iványi Gábort

Az ügyvéd szerint a lap nem véleményt formált, hanem valótlant állított.

Szerdán a közösségi oldalán reagált Dr. Czeglédy Csaba arra a tegnapi hírre, hogy a Telex pert nyert a DK-val szemben.

A Demokratikus Koalíció azért perelte be a Telexet, mert az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjének kiválasztásáról szóló cikkükben azt állították, hogy a DK kihátrált a korábban általuk is támogatott Iványi Gábor mögül.

Czeglédy bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

Egy Telex cikk és per margójára

Dobpergés közepette büszkén számolt be tegnap a Telex arról, hogy a bíróság nekik adott igazat, nem a DK-nak.

(Ezzel persze ismét

valótlant állítottak,

ugyanis a bíróság nem igazat adott nekik, csupán arról döntött, hogy a Telex a rendelkezésére álló információk alapján megfogalmazhatta a DK által sérelmezett véleményt.)

Sajnos, a bíróság nem vette észre, hogy a Telex nem véleményt formált, hanem valótlan állított azzal, hogy a DK kihátrált Iványi Gábor mögül az ellenzéki pártok államfőjelölése során.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a DK Iványi Gábor jelölésének

elkötelezett támogatója volt és maradt

az első perctől az utolsóig. Minden tekintetben ő lett volna a legjobb választás.

Az újságíró a perbeli cikkben nem csupán elhallgatta, hogy miután a Jobbik megvétózta Iványi Gábor jelölését, nem csak a DK, hanem a másik négy párt is arra kényszerült, hogy az ellenzéki egység megőrzése érdekében más személy jelölését támogassa, hanem indokolatlanul és alaptalanul még a DK-t hibáztatta.

A Telex újságírója a tárgyaláson elmondta, hogy többen informálták, mi zajlott az ellenzéki egyeztetéseken, sőt, az egyébként zártan kezelt jegyzőkönyveket is valakik megküldték neki. Azonban még ezen jegyzőkönyvek sem támasztották alá, hogy a DK kihátrált volna Iványi Gábor mögül.

Az ügyet ismerve elmondhatom, hogy a Telex újságírója (aki egyébként a főszerkesztő-helyettes) az újságírókra vonatkozó kellő körültekintést nem tanúsította,

félinformációkra hagyatkozott

a cikk megírása során.

Meggyőződésem, hogy szándékosan volt abban partner alantas politikai szándékot kiszolgálva, hogy az Iványi Gáborral szoros, baráti kapcsolatot ápoló DK-t úgy állítsa be a cikkben, mint aki cserbenhagyja a szövetségesét.

Legfinomabban szólva is az újságíró kiszínezte a történteket az olvasottság és a DK szokásos gyalázása érdekében.

Ez sajnos nem objektív újságírás.

Végezetül a Telex azt is elhallgatta tegnapi cikkében, hogy az ítélőtábla ítélete indokolásában két fontos megállapítást is tett:

“a DK a szavazás során az ellenzéki szövetség érdekeinek előtérbe helyezésével járt el”

“hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a publikáció nem tartalmazza azt, hogy a felperes „nemmel” szavazott Iványi Gábor jelölésére”

A DK tudta, hogy el is veszítheti a pert, azonban a per esetleges elvesztése okozta negatív visszhangnál sokkal fontosabbnak tartották, hogy küzdjenek az igazukért.

Aki önmagáért sem küzd, az az emberekért sem képes.

Valódi Hírek