Közel 65 milliárd forintból fejlesztik a katonák egyéni felszerelését Magyarországon

A honvédelmi miniszter szerint az új felszerelés viselőjének erőt, bátorságot és büszkeséget nyújt.

A honvédelmi miniszter arról számolt be a balti légtérvédelmi misszió átadásáról hazaérkezve, hogy a kormány 2022–2023-ban erőteljesebben folytatja a hadfejlesztési programot.

A Honvédelmi Alap ebben az időszakban csaknem 65 milliárd forintból fejlesztheti a katonák felszerelését.

„A változó biztonsági környezet követelményeinek megfelelően modern felszerelést kell biztosítani a nemzet szuverenitását szavatoló katonáknak”

— fejtette ki a honvédelmi miniszter Kecskeméten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a balti légtérvédelmi misszió átadásáról hazatérve hozzátette:

„A katonai egyéni felszerelés fejlesztési programja a honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik alapköve, mivel magas színvonalú egyéni felszeréssel jól ellátott, jól kiképzett hivatásos és tartalékos katonákra van szükség”.

Mindezek után kiemelte: a Magyarország szomszédságában zajló háború vége egyelőre nem látható, hatásai azonban az egész világon érezhetők, a háborús gazdasági válság már a mindennapjainkba is begyűrűzik. A magyar kormány számára Magyarország biztonsága az első, a jelenlegi egyik legfontosabb cél pedig a béke elérése – a békéhez azonban erő kell.

„A magyar kormány által létrehozott Honvédelmi Alap lehetővé teszi, hogy a korábban elindított haderőfejlesztési program a háborús infláció és a globális gazdasági nehézségek ellenére az eddiginél erőteljesebben folytatódjon”

— hangoztatta, hozzátéve, hogy a technológiai és infrastrukturális fejlesztések mellett azonban kiemelten fontos a mindezeket működtető katonák egyéni felszerelésének megújítása is. Az egyénifelszerelés-fejlesztési program a rendszerszemléletű megvalósítás érdekében magában foglalja többek között

  • az egyéni ruházat,
  • az egyéni harcászati felszerelés,
  • a modern fegyverzet és fegyveroptikai eszközök
  • és a katonai egyéni híradó és informatikai eszközök fejlesztését.

A miniszter azt is közölte: a kormány ezen programot a határozata alapján

2022-ben 34,5 milliárd forint, a teljes programot 2022–2023-ban pedig összesen 64,8 milliárd forint biztosításával támogatja a Honvédelmi Alapból.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elismételte: Az új felszerelés megjelenésében és minőségében is megfelel a XXI. század követelményeinek, és viselőjének erőt, bátorságot és büszkeséget nyújt.

(MTI)

Valódi Hírek