Videóval: Orbán elmenekült, Szijjártó csatakosra izzadt, amikor megkérdezték őket a náci beszédről Bécsben

Pánikba estek.

Beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Bécsbe látogatott, hogy találkozzon Karl Nehammer osztrák kancellárral.

Utóbbi hívta meg Orbánt annak apropóján, hogy a migrációról és az ukrajnai háborúról beszélgessenek, ám Nehammer közölte, Orbán nagy vihart kavart tusnádfürdői beszédére is rákérdez majd. A kancellár ezzel kapcsolatban leszögezte:

„Ausztria a rasszizmus mindenféle formáját elutasítja”.

A rasszizmusról szólva Orbán Bécsben arról magyarázott, ebben a kérdésben szerinte egyetértés van az osztrákokkal.

„Amit az osztrák kancellár gondol, azt gondolom én is”

— hazudta a magyar miniszterelnök, akinek vélekedése szerint a politikában „biológiai alapú megközelítés nem lehetséges, ami lehetséges, az a kulturális alapú megközelítés”.

Kifejtette azt is, hogy „Ez nem faji kérdés, ez kulturális kérdés. A civilizációnkat úgy akarjuk fenntartani, ahogyan az most van”. Orbán hozzátette,

„előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmaz”.

A Telex az események után Szijjártó Péter külügyminisztert szerette volna megkérdezni, amely kísérlet meglepő módon sikerrel végződött, a miniszter úgy döntött, nyilatkozik.

„Én pontosan értettem, hogy miről beszél a miniszterelnök”

— reagált a tőle megszokott hevességgel Szijjártó, aki hozzátette, hogy ez lehet azért van mert — mint mondta — „helyzeti előnye” van és 16 éve személyesen Orbán mellett dolgozik, ebből következően — mint fogalmazott — ismeri a kormányfő „személyes gondolkodását”, továbbá elmondta, ismeri Orbán hozzáállását a rasszizmushoz és az antiszemitizmus problematikájához.

A miniszter magyarázkodása közepette váratlanul érhette a kérdés, hogy

„emberekkel kapcsolatban a különböző fajok emlegetése, az nem sértő?”.

„Jó, jó, de, igen, igen. Önök…Ööö…Lehet…De most nem voltam ott, a miniszterelnök úr mindig maga készül fel a beszédeire, tehát az az amerikai filmekben van csak, hogy a színpadra lépés előtt odaadnak valamit a vezetőnek, hogy azt olvassa fel. Lehet, hogy van ilyen”

— fejtette ki a tárcavezető.

A következő kérdése a lapnak miniszter számára az volt, hogy

„egy afroamerikai ember és egy fehér bőrű ember, ugyanahhoz a fajhoz tartozik?”.

„Szerintem most mindenki megnyugodhat, elmondta a miniszerelnök úr, hogy mit gondol, úgyhogy szerintem ez rendezve van ez a kérdés”

— összegezte a tárcavezető.

A Telex videója végén Magyarország vezére is megszólalt. Orbán arra a kérdésre, hogy megbánta-e, hogy nyilvánosan a fajok keveredéséről beszélt, jó kedéllyel azt felelte,

„szeretek nyilvánosan beszélni”.

Videó:

(telex.hu)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2022/07/28/meghatralt-orban-becsben-elofordul-hogy-neha-felreerthetoen-fogalmazok?fbclid=IwAR2q-Ia64YAi9UtJJGjTwU2vOJBqBhocv8EceHVt_c_WbCAVQ3RhtSrPo8g

Valódi Hírek