Meghátrált Orbán Bécsben: „Előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmazok”

Nyomott egy hátraarcot.

Beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor Bécsbe látogatott csütörtökön, hogy az osztrák kancellárral, Karl Nehammerrel találkozzon. Utóbbi hívta meg őt, hivatalosan azért, hogy a migrációról és az ukrajnai háborúról beszélgessenek, ám Nehammer közölte, Orbán tusnádfürdői beszédére is rákérdez majd.

Ezzel kapcsolatban Nehammer leszögezte:

„Ausztria a rasszizmus mindenféle formáját elutasítja”.

Az osztrák kancellár hangsúlyozta: ebben a kérdésben Ausztriára azért is hárul nagy felelősség, mert ők is részesei voltak a nemzetiszocializmus bűneinek.

Orbán a találkozón arról beszélt, hogy most nehéz idők vannak, habár egy magyar mindig jól érzi magát Bécsben, és egy osztrák otthon érezheti magát Magyarországon. A kormányfő kijelentette: az egyeztetések alapján a következő években is számíthatunk az Ausztriával való együttműködésre.

A rasszizmusról szólva Orbán arról magyarázott, ebben a kérdésben szerinte egyetértés van az osztrákokkal.

„Amit az osztrák kancellár gondol, azt gondolom én is”

— hazudta a magyar miniszterelnök, aki szerint a politikában

„biológiai alapú megközelítés nem lehetséges, ami lehetséges, az a kulturális alapú megközelítés”.

Kifejtette:

„Ez nem faji kérdés, ez kulturális kérdés. A civilizációnkat úgy akarjuk fenntartani, ahogyan az most van”.

Orbán azt is hozzátette:

előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmaz.

.

Orbánt a bécsi útja során egyébként kifütyülték, erről >>ITT NÉZHETED MEG<< a videót.

(hvg.hu / Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

BRÉKING: Kifütyülték Orbán Viktort Bécsben (+videó)

Valódi Hírek