Most érkezett: Imádják Orbán náci beszédét az orosz állami tévénél

Nagyon megdicsérték a miniszterelnököt.

Orbán Viktor tusványosi beszédében sok szó esett az orosz-ukrán háborúról, olyan vonatkozásokban, amiből már a hétvégén sejteni lehetett, hogy az orosz propaganda hálával fogja majd jutalmazni mindezért.

A kormányfő szónoklatában arról beszélt, hogy rossz politika volt a nyugat részéről felfegyverezni az ukránokat és szankciókkal sújtani Oroszországot, és hogy azért tört ki a háború, mert a nyugati vezetők – akiket ráadásul oroszosan zapadnyikoknak nevezett – nem voltak hajlandók garantálni, hogy Ukrajna nem lesz sosem a NATO tagja, és hogy ha Trump és Merkel maradt volna hatalmon az Egyesült Államokban és Németországban, akkor nem lenne háború,

„de nem volt ilyen szerencsénk”.

Ez utóbbi mondat annyira megtetszett az orosz állami tévé egyik vezető arcának, Vlagyimir Szolovjovnak, hogy be is játszotta politikai „vitaműsorában”, hogy arra reagáljanak a meghívott szakértő vendégek, akiknek az álláspontjában nyilván nincsenek túl nagy eltérések.

Szolovjov mélyen egyetértett Orbán állításával, hozzátéve, hogy

Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közös értékeket vall és ugyanúgy látja a dolgokat.

Szolovjov műsoráról a Daily Beast írt cikket, de alapvetően nem az orbános részek miatt, ennél ugyanis jóval különösebb dolgok is elhangoztak az adásban. Szolovjov beszélt például arról, hogy Zelenszkij fasiszta rezsimje a világ minden részére képes bérgyilkosokat küldeni, hogy leszámoljon azokkal, akik neki ellentmondanak, így félő, hogy Tucker Carlson trumpista amerikai tévés műsorvezetőt is meg akarja majd öletni.

Szolovjov azt is kifejtette, hogy izgalmas lesz az ősz, eltolódhat a globális egyensúly, részben például azért, mert az Egyesült Államokban időközi választások lesznek, és a Republikánus párt megszerezheti a többséget az amerikai törvényhozásban. Az pedig csodás lenne – mondta Szolovjov -, ha Trump és politikai mozgalma visszatérne, mert akkor Kalifornia és New York megőrül, Amerika a saját belharcaival lesz elfoglalva, a nemzetközi jelenléte pedig gyengül.

Andrej Szidorov, a moszkvai állami egyetem politológus professzora, az orosz állami tévé megfejtős műsorainak rendszeres vendége ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy az amerikai politikai rendszer sokkal stabilabb, mint az európai, és sajnálkozva értekezett arról, hogy Trump erősödése a politikai ellenfeleit, az oroszok főgonoszának számító demokratákat is konszolidálja.

Mindenesetre Szidorov úgy véli, nyernie kellene Trumpnak és a republikánusoknak a novemberi választáson. Amikor pedig a műsorvezető fölveti, hogy Oroszországnak segíteni kellene-e ebben, annyit mond: „ha tudunk, segítenünk kell”.

Henri Szardarian, a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének szakértője pedig arról beszélt az adásban, hogy

az oroszoknak többet kellett volna közbeavatkozni olyan országokban, mint Olaszország.

Szerinte most olyan a helyzet, hogy az olaszok 58 százaléka támogatná, hogy hagyják Oroszországnak felosztani vagy felszámolni Ukrajnát, csak legyen vége a háborúnak. Ha az oroszok korábban „együttműködtek” volna a helyi sajtóval, ellenzéki politikusokkal, jelen lettek volna jobban az olasz közösségi médiában, akkor most átnyomhatnák a „jelöltjeiket”,

akik oroszbarát irányba terelnék az olasz politikát.

Most viszont az olasz nép véleményét egyáltalán nem követik ebben az ország politikai vezetői.

Videó:

(thedailybeast.com / 444.hu)

Valódi Hírek