Az egyetlen női főispán véget vetett a találgatásoknak: Elárulta, mi a hivatalos megszólítása

Most már nyugodtan tudunk aludni.

Az Országgyűlés megszavazta a kormánymegbízottak főispánná való átnevezését. A tizenkilenc főispán között egy nő is van, az ő esetében sokak találgatták, mi lehet a pontos megnevezés. A Zala megyei kormánymegbízott, dr. Sifter Rózsa a Blikknek árulta el, hogy:

„az elfogadott törvényjavaslat csak a titulus megnevezését változtatja meg. Ez a kormánymegbízott helyett a főispán lesz, vagyis

függetlenül attól,

hogy az illető férfi vagy nő. Ebből adódóan a megszólításban is csak a kormánymegbízott szó változik.”

A 64 esztendős Sifter Rózsa egyébként egy mindössze 400 lelkes zalai község, Nagykutas szülötte, majd Budapesten tanult az ELTE jogi karán. Volt a megyei kormányhivatal főigazgatója, 2016 óta kormánymegbízott. A férje egy mezőgazdasági céget vezet, 24 éves fiuk, Sándor focista a ZTE-nél.

(via RTL.hu)

Valódi Hírek