„Pusztító lesz” — Sokkolni fogják a magyarokat az őszi rezsiszámlák a közgazdász szerint

Különösen azok között, akik nagy arányban szavaztak a Fideszre.

„A magyar társadalom régen szembesült már a mindennapjait közvetlenül érintő megszorítással, minél inkább rájátszott a kormánypárt arra, hogy megvédi az emberek anyagi helyzetét, annál durvább lesz az ébredés”

nyilatkozta a hvg360-nak Csaba László közgazdász.

Az egyetemi tanár az interjúban úgy fogalmazott, „a KATA-nál két okból érezhetik magukat rosszul az emberek: az első az új szabály statáriális bevezetése. A

rögtönző kormányzati stílus

az első pillanattól jellemző a Fidesz-kormányra, így szoktak dönteni a legváratlanabb helyeken és pontokon, lényegében hétfőről keddre.

Szerintem itt is az lehetett, hogy valaki kitalált valamit a József Nádor téren, az ötlet megtetszett a miniszterelnöknek és 9 és 12 között bevezette. De ez nincs se végiggondolva, se végigszámolva. Az éven belüli adóváltozás jogbizonytalanságot okoz, másrészt nem is ajánlottak fel helyette semmit.”

Csaba László szerint a katát nem túlzás államilag engedélyezett adóelkerülésnek nevezni, mivel egy jelentős réteg az indokoltnál kevésbé vett részt a közteherviselésben, így például a nyugdíj-, az egészségügyi vagy az iskolarendszer fenntartásában.

„Ha már egyszer létrejött, és több százezer ember ebben a keretben működik – van, akiknek a túlélés záloga -, akkor

nem jogos, méltányos és helyes

egyik napról a másikra megváltoztatni”

– fogalmazott.

Szerinte, ami most történt, az tovább erősíti a társadalom és a politikai osztály között kialakult szakadékot, és az emberek teljes joggal érzik úgy, hogy a kétharmad úgy viselkedik, mintha bármit megengedhetne magának.

Ugyanakkor „szerintem senki sem gondolja, hogy a tüntetés hatására Varga Judit majd hamut szór a fejére, amiért nem tartották be a jogalkotási törvényt, vagy Varga Mihály bevallja, hogy már megint előbb léptek, és csak aztán kezdtek el számolni.”

Elmondta még, hogy jelentős kiigazítási kényszerrel szembesült a kormány, de az igazi megszorítás csak 650 milliárd forint volt, az, amikor Orbán Viktor lehúzott 40 tételt a listáról.

„A többi csak

képletes,

hiszen eltervezett beruházások nem valósulnak meg, ami nem látszik meg a költségvetési egyenlegen. Ez körülbelül olyan, mintha arról beszélnék, mivel lehet többet megtakarítani, ha Hawaiira nem megyünk el, vagy a Seychelles-szigetekre? Valami plusz kellett még, ezek közül az egyik a nyugdíjrendszer érdekében tett lépés volt.”

Csaba László szerint a Fidesz rosszul mérte fel a helyzetet, nem számoltak azzal, hogy az ukránok kitartanak, és a NATO meg az EU ilyen egységben fog fellépni. Így a Nyugat-Európában tapasztalható pánik utolérte a Fideszt is, szembesültek azzal, hogy olyan ígéretet tettek a rezsicsökkentésről, aminek nincs semmiféle fedezete.

„Tényleg baj van, nem tudják ilyen-olyan módon megoldani a helyzetet, mint korábban.”

Kitalálták azt a megoldást, amit más szektorban már alkalmaznak, hogy rezsicsökkentett mellett piaci árat is számolnak. Az őszi-téli számlák kézhez vétele szerinte

sokkterápiával

fog fölérni: azért most léptek, mert márciusban már nem lehet amiatt tüntetni, hogy júliusban felemelték a gáz árát.

„A hatás pusztító lesz, különösen a középrétegre, akik a kutatások szerint nagy arányban szavaztak a Fideszre.”

(via 24.hu / 444.hu)

Valódi Hírek