Kiborultak a pedagógusok: Kőkeményen kiosztották Orbánt egy levélben

Csak ők nem kaptak eddig bérelemelést.

Azonnali béremelést, a KATA-ról és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását, illetve az azokról szóló szakmai, társadalmi egyeztetés megkezdését követeli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Orbán Viktornak írt levelében, amelyet az MTI-hez is eljuttattak.

„Ugyan ön is többször kijelentette, hogy a közoktatásban dolgozók bérigénye jogos, folyamatosan olyan válaszokat kapunk a sztrájktárgyalásokon és a sajtón keresztül, hogy béremelés – és az is igen csekély mértékű – a jelenlegi költségvetési helyzetben

csak brüsszeli támogatás esetén valósulhat meg.

Néhány napja azonban kiderült, hogy a rendvédelmi szerveknél dolgozók béremelésére, de még a minisztereinek nyújtott, fejenkénti 650 ezer forintos béremelésére is futja a költségvetésből, nem beszélve az önt illető javadalmazás még nagyobb mértékű emeléséről is”

— írják.

Kitértek arra is, hogy a kormány jelenlegi döntése értelmében a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjai illetménye

átlagosan bruttó 116 916 forinttal emelkedik az első ütemben.

A hivatásos béremelés első része szeptember 1-jével lép életbe, a fennmaradó 2024. január 1-jével. A mostani emelés a tiszthelyettesi állomány tekintetében átlagosan 30 – 44 százalék közötti, a tisztek vonatkozásában átlagosan 18 – 25 százalékos bérfejlesztést jelent.

A pályakezdők esetében 2022. szeptember 1-jével a tiszthelyettesek az eddigi 267 000 Ft helyett 384 000 Ft-os, a pályakezdő tisztek az eddigi 393 000 Ft helyett 510 000 Ft-os illetménnyel kezdhetik meg pályafutásukat.

Hangsúlyozzák: azzal együtt, hogy jogosnak tartják a rendkívül alacsony rendőri és katonai fizetések emelését, elvárják a közoktatásban dolgozók bérének legalább ugyanolyan arányú, azonnali emelését is.

„A pályakezdő pedagógusok legalább keressenek annyit, mint a pályakezdő tisztek, a több évtizede a pályán lévők pedig az illetménykategóriák szorzóinak arányában

még többet”

— írják a levélben.

A közleményben írnak a súlyos szakemberhiányról is, ami már a nagyvárosokban és a fővárosban is égető. Ha nem történik a fizetések és a munkaterhelés vonatkozásában érzékelhető változás, ez a helyzet még jobban romlik majd.

A KATA-törvényre is kitérnek:

„azoknak a kollégáknak a lába alól is kihúzták a talajt, akik nyomorúságos illetményüket kisadózóként művelődési házakban tartott tanfolyamok, kézművesfoglalkozások, idegenvezetői munka vagy egyéb más egyéni vállalkozói tevékenységgel egészítették ki”

— írják.

„Ráadásképpen a rezsiköltségeket érintő intézkedésük, ami közvetlen egzisztenciális veszélybe sodorja az alacsony keresetűeket”

– hívják fel a figyelmet. Hozzátették, a legutóbbi sztrájkbizottsági egyeztetésen „arcpirító választ” kaptak Maruzsa Zoltán államtitkártól, aki azt mondta, a gyengülő gazdaság miatt a pedagógusok

meggondolják majd a felmondást,

mert nem fognak tudni elhelyezkedni.

A PDSZ úgy véli, a helyzet már most válságos, és a következő sztrájktárgyalásra olyan felhatalmazással érkezzen tárgyalópartner, amely észrevehető, számottevő, azonnali illetményemelést hoz minden közoktatásban érintett számára.

A PDSZ azt követeli a miniszterelnöktől, hogy tegyen érzékelhető, azonnali illetményemelésre bérajánlatot, és az augusztus 10-ei megállapodást követően azonnal intézkedjen a kifizetésekről.

„Követeljük továbbá az átgondolatlan kisadózók adózásáról és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezéseinek visszavonását, és arról szakmai és

társadalmi egyeztetés megkezdését”

— írják.

Kapcsolódó cikkünk:

“Előny, ha valaki el tud tartani” — Zseniális hirdetésben keresnek tanárokat egy budapesti iskolába

 

Valódi Hírek