Kiszivárgott: Visszatér Tusványos, Orbán ismét Erdélyben szónokol

Elképesztő részletek derültek ki.

Két év Covid miatti kihagyás után idén július 19-e és 24-e között tartják meg a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, közismert nevén Tusványost — számolt be róla a Telex. A rendhagyó eseményt az erdélyi magyar szellemi élet és a Fidesz-holdudvar éves találkozójaként szervezik meg.

A székelyföldi Tusnádfürdőn tartott eseményen erdélyi és magyarországi politikusok is részt szoktak venni, Orbán Viktor korábban többször is itt fogalmazta meg legvilágosabban politikai iránymutatásait. Ez vélhetően most is így lesz, mert július 23-án, szombaton Orbán és régi szövetségese, Tőkés László adnak majd „aktuálpolitikai helyzetértékelést”.

A rendezvényen ellenzéki és kormánytól független résztvevők is lesznek, a pártpolitikai kerekasztalnál például Kocsis Máté (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP), Molnár Zsolt (MSZP) és Keresztes Lóránt László (LMP) vitatkoznak majd. Szintén ott lesz Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke, Varga Judit igazságügyi miniszter és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Az idei Tusványoson 27 helyszínen összesen több mint 400 programot lehet kipróbálni, napközben a politikusok beszélgetésein kívül kézműves és gyerekprogramok is lesznek. Esténként pedig a szabadegyetem fesztivállá változik, a fellépők között vannak:

  • Nagy Feró és a Beatrice,
  • a Tankcsapda,
  • a Margaret Island,
  • a Kowalsky meg a Vega,
  • a Honeybeast
  • és a Bagossy Brothers Company.

A Telex egész héten a helyszínről tudósít majd, és ígérik, minden fontos eseményről be fognak számolni. A részletes program a Tusványos honlapján olvasható.

(telex.hu)

Valódi Hírek