Videóval: Meglőtték a volt japán miniszterelnököt egy kampánygyűlés közepén

Beszédet tartott éppen.

Összeesett Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, miután meglőtték egy rendezvényen Nara városában, írta a BBC. A támadót előzetes letartóztatásba helyezték.

Abe éppen egy kampánybeszédet tartott egy vasútállomás előtt, amikor

hátulról lövés érte.

A japán közszolgálati televízió, az NHK arról számolt be, hogy lövések hallatszottak és fehér füstfolt szállt fel.

A támadót még a helyszínen leteperték a rendőrök, fegyverét elkobozták. A merénylőt, aki nem próbált elmenekülni, már azonosították is, a 41 éves Jamagami Tecúját helyezték előzetes letartóztatásba.

Az NHK úgy tudja, hogy Abét a narai egyetemi kórházba szállították. A helyi tűzoltóság szerint

nem mutatott életjeleket.

A politikus pártjának egyik tisztviselője azt közölte, hogy a volt miniszterelnököt mellkasán érte találat. Szemtanúk beszámolói szerint két lövés dördült el, és az első még nem találta el a politikust. Abe összeesését egy mobillal is felvették.

Maszuzoe Joicsi volt tokiói kormányzó azt közölte, hogy a volt a miniszterelnöknek leállt a szíve és a tüdeje. A BBC megjegyezte, az ilyen diagnózis közlése többnyire a halál beálltának hivatalos bejelentése előtt szokott történni.

Japánban hasonló fegyveres támadások ritkán fordulnak elő, hiszen nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok. Az pedig szinte példa nélküli, hogy politikus ellen kövessenek el merényletet.

Abe két ciklusban töltötte be a miniszterelnöki posztot, Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt, 2020-ban egészségi állapotára hivatkozva lemondott tisztségéről. A politikából nem szállt ki, a kormányzó Liberális Demokrata Párt fontos szereplője maradt, most is az egyik képviselőért kampányolt.

Frissítés: Abe Sinzó, Japán volt miniszterelnöke belehalt lőtt sérüléseibe, írta a Sky News a japán közszolgálati NHK-ra hivatkozva. A politikus 67 évet élt. Abe pénteken, helyi idő szerint 11:30-kor lett merénylet áldozata, amikor Narában, egy vasútállomáson tartott kampánybeszédet a közelgő felsőházi választások miatt. Egész Japánt megrázta a volt kormányfő meggyilkolása, aki hazájában történelmet írt, népszerű és befolyásos politikus volt.

A videót a merényletről itt nézheted meg:

(via Telex.hu)

Valódi Hírek