Bősz Anett: A főváros kisegíti az Átriumot

Kedden hoznak arról döntést, milyen módon biztosítsanak forrásokat a három budapesti színháznak.

Beszámoltunk róla, hogy az idén tízéves Átrium Színház bezárni kényszerül, ugyanis a taórendszer megszüntetése utáni átláthatatlan kulturális támogatási rendszerből kimaradt a teátrum. Az Átrium most úgy tűnik kissé fellélegezhet, ugyanis a nézők nagylelkűen, június 27-e és július 1-je közti 5 napban összesen 3.635.942 forintot küldtek a színháznak adományként. Érdekesség, hogy mindössze egyetlen nap alatt, szombat éjfélig megduplázódott a támogatásuk, így már több mint 7 millió forintot gyűjtött nekik a 472 adományozó.

Bősz Anett a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában nyilatkozta, hogy

a fővárosi önkormányzat 30 millió forintos gyorssegélyének első fele hétfőn megérkezett az Átrium Színházhoz. Az Átriumon kívül a Centrál Színház, Pintér Béla és Társulata számíthat támogatásra.

A forrásokról kedden egyeztetnek az intézményekkel, amelyek korábban, a színház jegybevételeiből és a taopénzekből fenn tudták tartani magukat, de a nyári szünetben, állami támogatások hiányában bezárás fenyegeti őket.

A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes szerint bár Budapest is szűkös keretből gazdálkodik, a főváros vezetése fel akarja hívni a figyelmet a szolidaritás fontosságára, a kulturális (és szociális) intézmények támogatására mindig biztosít forrást. Bősz Anett a műsorban adakozásra a buzdította a szociálisan érzékeny és tehetősebb polgárokat.

(klubradio.hu /24.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/07/04/elkepeszto-dolog-tortent-az-atrium-megkoszonte-fekete-peternek-es-vidnyanszky-attilanak-hogy-ki-akartak-oket-csinalni

Valódi Hírek