Lebuktak: Óriási pénzbüntetést szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal, amiért előre leosztották a lélegeztetőgép-tendert

Csaknem 700 millió forintos büntetést szabtak ki négy trükköző cégre.

Már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép-tendert négy jelentősebb piaci szereplő, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 669 millió forintos bírságot szabott ki rájuk, írja közleményében a hivatal, amiről a Telex számolt be.

A Dräger Medical Kft., a GE Hungary Kft. és forgalmazója, az Aladdin Medical Kft., valamint a HOGE Orvosi Műszer Kft. még jóval a járvány előtt,

2015-ben megállapodott egymással a verseny korlátozásáról egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tervezett, 6 milliárd forintos központi eszközbeszerzéssel összefüggésben.

A GVH eljárása során kiderült, hogy a tervezett tenderrel kapcsolatban a cégek túlmentek a lobbitevékenységen, és egy egy idő után jogsértő
egyeztetéseket folytattak.

A vállalatok megállapodtak egymással a beszerzés nagyságrendileg 40-40-20 százalékos arányú felosztásáról, valamint a részletes ajánlati áraikról – az ezekről szóló bizonyítékokat a versenyhatóság a helyszíni kutatások során több résztvevőnél is megtalálta.

A felosztással kedvező irányba akarták befolyásolni a közbeszerzési kiírást.

A versenyhivatal a döntés során figyelembe vette a vállalatok pénzügyi teljesítőképességét és azt is, hogy közülük többen kis- és középvállalkozásnak minősülnek. Bírságcsökkentő körülményként hatott a Dräger Medical Kft. esetében, hogy elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről, és belső vállalati

megfelelőségi program bevezetését vállalta a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében.

A közleményben idézték Rigó Csabát, a GVH elnökét, aki azt mondta, hogy a közbeszerzési kartellek felszámolására különös hangsúlyt fektetnek, „mellyel a központi költségvetés forrásait, a magyar emberek pénzét védelmezzük. Tapasztalataink szerint a közbeszerzési kartellek akár 30-40 százalékkal is megemelhetik a megrendelések árát, ezért is lépünk fel szigorúan a tiltott együttműködések ellen”.

(telex.hu)

Valódi Hírek