Kijöttek az adatok: Horrorisztikus mértékben drágultak az élelmiszerek, de Magyarországon még ennél is rosszabb a helyzet

Nesze neked csirkefarhát.

Brutális áremelkedés tapasztalható a boltokban, csak a kenyér 38,4 százalékkal drágább, mint tavaly — írta hétfőn az Mfor.

A kenyér ára még a többi termékhez képest is kiugróan emelkedett, nem csak Nyugat-Európához, hanem a régióhoz képest is — hívja fel a figyelmet a cikk.

A jelenség a hatósági árak ellenére már február óra tapasztalható, innentől kezdve

folyamatosan 20 százalék felett volt a drágulás.

38,4 százaléknál magasabb áremelkedést a kenyér esetében csak Bulgáriában mértek, ott tavalyhoz képest 39,9 százalék a különbség. A lap megjegyzi, hogy Bulgária az EU legszegényebb országa.

A régióban Romániában drágult a legkevésbé a kenyér májusban – ott 22,4 százalékkal fizetnek többet érte.

A pékek már év eleje óta figyelmeztetnek, hogy a malmok 10-15 százalékkal tovább emelik majd a liszt árát, így a kenyér ára is megnő.

A többi élelmiszer esetében sem jobb a helyzet Magyarországon: a tojás ára 30 százalékkal nőtt tavaly óta, a sajt és a túrófélék pedig 33,4 százalékkal kerültek többe idén májusban, mint egy évvel korábban.

A vaj 31,1 százalékkal lett drágább, a disznóhúsért 13 százalékkal, a szárnyasokért 13,8 százalékkal kell többet fizetni a tavalyi évhez képest.

 

Valódi Hírek