Kemény üzenetet küldött a DK alelnöke az Európai Parlament feloszlatásán ügyködő Fidesznek

Megoldási javaslatot ajánlott a kormányzó pártnak.

Beszámoltunk róla, hogy kedden késő este határozati javaslatot nyújtott be négy kormánypárti képviselő: Kövér László házelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kocsis Máté fideszes, illetve Simicskó István KDNP-s frakcióvezető. Ebben a kormány számára készítettek javaslatot, mit kellene elérnie a kabinetnek az Európai Unió átszervezése során. A javaslatok közül igen figyelemreméltó az az ötlet, amely szerint

az Európai Parlamentet jelenlegi formájában meg kellene szüntetni.

Erre reagált közösségi oldalán Dr. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke és EP-képviselője.

„A fidesz megszüntetné az Európai Parlamentet. Azon túl, hogy az EU-ban kutyát sem érdekel, hogy mit akar a fidesz, lenne egy javaslatom. Ha nem tetszik nekik az EP, akkor ne induljanak a következő EP-választáson. Ez egyenes megoldás lenne”

— javasolta Dr. Molnár Csaba Facebook-oldalán a kormánypártnak.

Dobrev Klára, az Európai Parlament korábbi alelnöke, a DK európai képviselője a közösségi oldalán, úgy írt, „Orbán legújabb javaslata a jelenlegi formájában felszámolná az Európai Parlamentet.

Nyilvánvalóan a Huxitot próbálja előkészíteni, de nem fogjuk hagyni. A magyarok uniópártiak!”.

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/06/22/kijott-orbanek-legujabb-terve-feloszlatnak-az-europai-parlamentet-hogy-ne-akadalyozhassa-oket

Valódi Hírek