Varga Juditot felhergelték: „Kurucosan” kellett visszautasítania a holland igazságügyi miniszter vádjait

Isten óvjon a magyar igazságügyi miniszter haragjától.

“Amikor a harmadik gól bement, gondoltam, hogy elmegyek már megcsinálom a fürdővizet, de akkor meglett a negyedik is, akkor mondtuk a gyerekekkel, hogy úristen! Ez a magyar emberek véleményével találkozott, az egyik legnépszerűbb posztom lett az elmúlt fél évben”

– mondta Varga Judit igazságügyminiszter a tegnap esti Bayer show-ban, a HírTv-ben, amikor a műsorvezető az angolok elleni 4-0 magyar győzelemről kérdezte, előrebocsátva, hogy ő látta már Varga Juditot dekázni is.

Három fia van, ha nem lenne eleve futballszerető, akkor rajtuk keresztül lenne az – mondta az igazságügyi miniszter a műsorban. Azt is elmesélte, hogy Diósgyőrben nőtt fel, a kertjük végében volt egy grund, minden délután ott

rúgta a fiúkkal “bőrt”.

Így lett focis anyuka, most pedig nagyon büszke a fiaira, az MTK-ban az U10-esben játszik a középső “és nagyon jól rúgja a gólokat”. Náluk természetes, hogy ha a válogatott játszik, akkor az fő tévénézési idő – mondta a műsorban.

Varga Judit elmondott a műsorban egy történetet is, azt illusztrálva, hogy “nekünk magyaroknak mit jelent a futball, milyen spontán érzelmeket tud kiváltani egy nemzetből”. Amikor tíz éves kinnlét után hazaköltöztek Brüsszelből, és már itthon a gyerekeket elvitték az első válogatott meccsre, annyira magával ragadta a gyerekeket a hangulata, hogy amikor utána amikor a kertbe lementek focizni, előtte sorfalat álltak és elénekelték a Himnuszt.

Arra, hogy még itthon a Puskásban a zárt kapus magyar-angol meccsen a gyerekek kifütyülték a térdelő angol játékosokat, “és aztán a nyugati sajtóban olyanokat írtak le, amire nincsenek szavak” – fogalmazott Bayer Zsolt. “Hozzá lehet-e szokni a kettős mércéhez ?” – kérdezte. “Engem kérdezel?

Brüsszel, mindennapi élmény… “

– reagált az igazságügyi miniszter, megjegyezve, “hozzá lehet szokni” a kettős mércéhez. De mint mondta, a 4-0 csattanós válasz volt minderre, és a győztes mindig lehet nagyvonalú.

Mindamellett idézte Szijjártó Péter a térdeléssel kapcsolatban, azt, hogy mások lelkiismeret-furdalását

“nem kell teríteni olyanokra, akiknek bizonyos történelmi károkozásokhoz semmilyen kötődésük nincsen. Ez nem a mi erkölcsi, történelmi felelősségünk, ezzel küzdjenek meg ők”

– mondta Varga Judit, hozzátéve: ahogy a felnőtt szurkolókat, úgy a gyerekszurkolókat is provokálják.

A kettős mérce alkalmazására a miniszter azt is elmondta, hogy Hollandiában lőttek fejbe egy újságírót, és Brüsszelben az uniós igazságügyminiszterek értekezletén az ebédnél a holland igazságügyniniszter “megtépkedi az ingét és elmondja, hogy ez egy nagy probléma”. De aztán felteszi a kérdést a lengyel és a magyar minisztertársainak, hogy ők hogyan küzdenek az ilyen probléma ellen – mesélte el a műsorban.

“És miután ekkor megakad a csirkecomb az ember torkában, nyilván magához veszi a szót, és ezt

magyarosan, kurucosan

visszautasítja”

– mondta Varga Judit, megjegyezve: “ilyen szinteket tudnak megütni” Brüsszelben. Ez a nyugat-európai tipikus álszent magatartás – fogalmazott.

Magyarországon véleménypluralizmus van, biztonságban dolgozhatnak az újságírók – jelentette ki a miniszter. Erre Bayer Zsolt is megjegyezte, hogy nálunk nem lőttek fejbe újságírót.

“Egy balos libsi vert meg újságírót, az akkori Kacsa magazin főszerkesztőjét egy seprűvel”

– Bayer Zsolt mint mondta, ezzel a Nagy Bandó ügyre célzott.

(via atv.hu)

Valódi Hírek