Üresek a mozik: Hatalmas bukás a rekordösszegű állami támogatásból készült Hosszú Katinka-film

Újabb nemzeti filmsiker az Elk*rtuk után.

Meglehetős közönnyel fogadta a műélvező közönség a Hosszú Katinkáról szóló, műfajában minden idők legnagyobb állami támogatásával készült dokumentumfilmet.

Pedig a háromszoros olimpiai bajnok életét, útját, küzdelmét feldolgozó Katinka című mozinak a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 560 millió forintos támogatást szavazott meg, ami a dokumentumfilmesek életében egészen elképesztő nagyvonalúság, ugyanis a szektor a 24.hu összegzése szerint az utóbbi kilenc évben

összesen nem kapott annyit,

mint ez az egyetlen film.

Meglehet, ezt a kivételes nagyvonalúságot kívánta ellensúlyozni az olimpiai bajnok, amikor az országgyűlési választás éjszakáján azt írta ki Instagram-oldalára, hogy „volt szerencsém személyesen gratulálni Miniszterelnök úrnak a hatalmas győzelemhez!” A büszke bejelentést ugyan nem mindenki fogadta kitörő örömmel, a bejegyzés ugyanis nagyon is megosztotta követőit. A filmből viszont biztos, hogy nem lesz ekkora „győzelem”.

A kritika eleve fanyalogva fogadta, mondván pont az hiányzik belőle, ami létrejöttét indokolta, tudniillik nem szerepel benne Shane Tusup, az úszónő korábbi edzője és férje; holott ketten, lényegében a semmiből az úszóelitbe robbanva együtt forradalmasították a sportágat. A pár azonban az uszodában és a magánéletben is szakított, ám Hosszú Katinka úgy gondolta, élete akkor is filmre kívánkozóan izgalmas, hogyha kiretusálja belőle a közös múltat.

A filmet 52 moziban lehetett megnézni és az egy hónappal ezelőtti nyitóhétvégén 10 millió 592 ezer forint volt a bevétele. Május 12-15. közötti debütáló héten 6228 néző vett rá jegyet. A Katinka című dokumentumfilm számai már a nyitóhétvégén elmaradtak a hozzá hasonlóan állami támogatással forgatott mozikétól: a tavaly szeptemberi Toxikoma (nyitóhétvége: 15 067 fő; összlátogatottság: 103 793 fő), vagy a tavaly év végén bemutatott sikerfilm, a Nagykarácsony (nyitóhétvége: 20 118 fő; összlátogatottság: 128 987 fő) is nagyon megelőzte.

A számok a nyitóhétvége óta eltelt egy hónapban sem közelítettek a kedvelt filmekéhez, a Nemzeti Filmintézet által támogatott filmek nézőszámait listázó oldal június 14-én, kedden frissített adatai szerint a Katinkára egy hónap és két nap alatt összesen 18 584 néző volt kíváncsi.

(via Népszava)

Valódi Hírek