Kiderült, hová szállították Alekszej Navalnijt: A rémálom csak most kezdődik igazán számára

Eddig az ügyvédjei sem tudták, hol van.

„Az űrutazás folytatódik – hajóról hajóra költöztem. Vagyis: helló a szigorúan őrzött zónából! Tegnap a Melekhovo 6-os büntetőtelepre szállítottak”

– ezekkel a szavakkal jelentkezett be Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista az Instagramon. Az aktivista azt írta, egyelőre karanténban van.

Kedden derült ki, hogy Navalnijt a Vlagyimir megyei Pokrov börtöntelepről egy akkor még meg nem nevezett, azonban szigorúbb fokozatú büntetés-végrehajtási intézetbe helyezték át, miután jogerőre emelkedett ellene a csalás címén meghozott ítélet. Olga Mihajlova, a politikus ügyvédje közölte: még a pokrovi jogi képviselővel sem közölték kedden, hová szállították az őrizetest.

Navalnij korábban más fogvatartottaktól már hallott arról, hogy rövidesen a Melekhovóba szállíthatják, ahol egy kifejezetten neki szánt börtönt húztak fel a telepen. Kira Jarmis, Navalnij szóvivője akkor azt mondta, hogy a Melekhovo Oroszország egyik

legijesztőbb börtöne,

ahol megkínozzák és megölik a foglyokat.

Alekszej Navalnij két és fél éve van börtönben, büntetését azonban kilenc évre hosszabbították meg márciusban.

(via HVG)

Valódi Hírek