Bejelentették: Az ügyfelek fizetik Orbán különadóját az egyik legnagyobb hazai bankban is

Kezdődik.

Mivel az extraprofitadóról kiadott rendeletben az áthárítás tilalma nem szerepel, az egyik legnagyobb hazai bank már lépett is — írta meg az Azénpézem.hu.

A K&H közölte: augusztus 10-től érvényesíti a tranzakciós illeték emelését, azaz ügyfelei a korábbinál többet fizetnek majd az átutalásokért.

A bank közleményében azt írta:

„a tranzakciós költség mértékét a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvényben szabályozott tranzakciós illeték mértékének változásával összhangban jogosult megváltoztatni”.

Az ügyfelek ennek megfelelően a bankon belüli és kívüli átutalásokra továbbra is 0,3 százalékos illetéket fizetnek, ám az így maximálisan felszámítható összeg azonban

6 ezer forintról 10 ezer forintra nő.

Korábban a Ryanair jelentette be, hogy a 3900 forintos extraadót az utasainak kell majd megfizetniük, válaszlépésként a kormány fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a légitársaság ellen — emlékeztet a Blikk.

 

Valódi Hírek