Ezt is az emberek fogják megfizetni.
A kormány nem egyeztetett az önkormányzatokkal arról, hogy a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek — mondta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere az ATV Híradójának.
Mint arról beszámoltunk, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva jelentette be azt az óriási megszorítócsomagot, amellyel a kormány a kizsigerelt államkasszán kívánja a lyukakat betömködni.
„A közvilágítás az nem a polgármesternek szól, meg nem űrlényeknek szól, hanem az adott településen élő embereknek, családoknak.
Nyilván jól esett volna, ha vannak egyeztetések és például látjuk, hogy milyen számítás alapján mondta a miniszter úr azt, hogy ezt az önkormányzatok mindegyike ki tudja maga gazdálkodni. Én ebben kicsit borúlátóbb vagyok”
— fogalmazott Cser-Palkovics, aki hozzátette: nem hisz abban, hogy a város ki tudja gazdálkodni az így elvont pénzt. Úgy számolt, hogy évente
évente 2-3 milliárdos többletköltséget jelent majd,
ha az önkormányzat kiesik a rezsivédelemből.
„(…) ez ugyanúgy érinti a magyar embereket és magyar családokat, hiszen nekik biztosítjuk ezeket a szolgáltatásokat, és fontos lenne, hogy a másik oldalon az állam lehetővé tegye számunkra, hogy a bevételeinkhez hozzájuthassunk. Innentől kezdve
nincs lehetőség kkv-adókedvezményre,
mert abból lehet finanszírozni ezeket a kiadásokat. Fontos, hogy hozzányúlhassunk a díjainkhoz és a veszélyhelyzet e tekintetben véget érjen és lehetőségünk legyen bevételi oldalon is valamit tenni”
— fogalmazott.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke azt mondta a megszorításról: számos helyen kevesebb jut majd településrendezésre, sportra és kultúrára.
„A vállalkozókat képviselő szervezetek szerint a mikro- és kisvállalkozásokat, azaz a kis családi cégeket érinti majd legrosszabbul”
— mondta.