Megnyomta a vészcsengőt a kormányzati szerv, már szerintük is brutális drágulás jöhet

Ezt nem lehet eltitkolni.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy háttérbeszélgetésen elárulta, rövid távon az infláció erősödésére számít a jegybank, ezért annak megfékezéséig tovább emelik az alapkamatot. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden 50 bázisponttal emelte azt, így

már 5,9% az alapkamat.

Az alelnök elmondta, a fokozatos alapkamat-emelés tovább folytatódik, miközben az egyhetes betéti kamatot az idáig megszokott ütemben növeli a jövőben is a jegybank. „A két kamat az év második felében érhet össze” — tette hozzá, megjegyezve, hogy az egyhetes betét kamata júliusban 7 százalék fölötti szintre juthat.

Megerősítette, hogy a kamatemelési ciklus, a monetáris szigorítás addig tart, amíg az infláció növekedése megáll, és a kondíciók biztosítják a jegybanki inflációs cél elérését, az év második felében biztosan marad a szigorítás.

A megállás nem opció

— fogalmazott az alelnök arra a kérdésre válaszolva, hogy több régiós jegybanknál a szigor enyhítésére utaló jelek mutatkoznak.

Az MNB a saját útját járja” — tette hozzá Virág, aki szerint „hosszabb időre” lesz szükség az infláció legyőzésére. Az alelnök hangsúlyozta, a monetáris politika rugalmasságának megőrzése is fontos, hogy a jegybank képes legyen reagálni a folyamatokra.

Ha helyzet van, a jegybank kész bármely eszköz alkalmazására a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása és fő célja, az inflációs cél fenntartható elérése érdekében” — jelentette ki az alelnök.

Az MNB rövid távon az infláció erősödésére számít.

Májusra 10,5 százalék feletti drágulást sem tartanak kizártnak.

Az inflációért a jegybank szerint 50 százalékban az élelmiszerek drágulása felel. Az alapanyagok drágulása, a külső költségoldali hatások gyorsan épülnek be az árakba.

A jegybank kiemelten követi a bérek alakulását is. A magas bérkiáramlást a feszes munkaerőpiaci helyzet okozza, alapvetően a képzett munkaerőért folytatott verseny” — magyarázta Virág Barnabás.

Az MNB azt állítja, a magyar gazdaság erős növekedési képessége megmaradt. „A gazdaság növekedési mutatója az Európai Unióban továbbra is a leggyorsabbak között marad” — állította.

A kormányzati intézkedéseket értékelve azt mondta, hogy a kormányzat elkötelezett a hiánycélok tartása mellett idén és jövőre. Ugyancsak fontos üzenetnek nevezte, hogy 60 százalékban a kiadásokat csökkentik az intézkedések.

A kiadások csökkentésével szerinte az infláció elleni küzdelem is könnyebben megnyerhető. A jegybanknál úgy vélik, az inflációt nem növelik a bejelentett intézkedések, ugyanakkor a versenyképesség javítását is szükségesnek tartják.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek