Most derült ki: Kegyvesztetté válhatnak a Putyin-párti Orbánék Oroszországban

„Az első világháborút okozó magyarok miatt omlott össze a világrend.”

Két „tudós” szerint az első világháborút okozó magyarok miatt omlott össze a világrend. Ez derül ki legalábbis abból az internetes műsorból, ami talán csak ártalmatlan ostobaság, de lehet akár a Kreml új politikájának előszele is — számolt be róla a Népszava.

Két középkorú ember folytat társalgást a kamerák előtt egy orosz online csatornán. Az internetes program neve Gyeny.tv. A műsorvezető Igor Siskin, politológusként szerepel, míg beszélgetőpartnere bizonyos Alekszandr Makusin, akiről azt közlik, hogy társelnöke, a történelem iránt érdeklődő személyeket tömörítő Iszt-Patriotika klubnak.

A Népszava hosszas kutatás után kiderítette, hogy annyi volt róla megtudható, hogy tagja volt az úgynevezett Szövetségi Állam (azaz Oroszország és Belarusz különös kettőse) Történészszövetségének, valamint, aktív volt egy KLIO nevű egyesületben, amely a kommunista párthoz (KPRF) közeli történészek szervezete. Végül első körben szakértője, majd elnöke lett a Hadtörténeti Társaság szerpuhovói tagozatának. (Szerpuhovo Moszkva közeli település, ott van a rakétakilövő egységek akadémiája – jegyzi meg a lap).

Makusint az adás során történész „minőségében” értekezik, de akadémiai, egyetemi kapcsolatát nem sikerült megtalálni, ahogy publikációit sem. A szakértő a jelek szerint csak verbálisan nyilvánul meg ünnepi üléseken, illetve videófelvételeken. Ezekre „magyarszakértőként” hívják meg, mert két éve előadást tartott egy Budapest ostroma alkalmából rendezett megemlékezésen, ahol részt vettek tényleges történészek és Malinovszkij marsall leánya is.

A Gyeny.tv adása azzal kezdődik, hogy műsorvezető és szakértő vendége megállapodik, hogy sok a félreértés a magyarokkal kapcsolatban.

Az orosz nyilvánosságban túlságosan elnézően bánnak Magyarországgal,

szemet hunynak afelett, hogy valójában micsoda országról, társadalomról van szó. Az orosz néző azonnal érti, hogy ez az orosz hivatalos médiának, talán még a kormányzatnak is szóló szemrehányás. A hírolvasók ugyanis tisztában vannak vele, hogy

Orbán Viktor számít Oroszország leghűségesebb szövetségesének az EU-ban

és Moszkvában eddig ennek alapján kezelték Magyarországot. A médiában ha visszafogottan is, de gyakran dicsérik Orbán kijelentéseit, amikor arról beszél, hogy nem enged át Ukrajnának magyar fegyvereket és azt sem teszi lehetővé, hogy Magyarországról közvetlenül szállítsanak nyugati fegyvereket az ukrán hadseregnek.

Ennek inkább jelképes értelme van, de Moszkvában jól honorálják az ilyen jellegű szimbólumokat. Ugyan szóvivői szinten rögzítették, hogy Magyarország is Oroszországgal „barátságtalan állam”, de ennél erősebb támadás nem érte az Orbán-kormányt a hivatalos oroszországi nyilvánosságban.

A magyarok a középkor óta orosz földekre ácsingóznak. Például Galícia is ilyen, ahol a front húzódott

— hangzik el a műsorban.

A második világháborúval kapcsolatban a felek azt közlik a nézővel, hogy a magyar hadsereg a nácik oldalán harcolt és megszállóként ténykedett. Olyan kegyetlenek voltak a magyarok – tájékoztatnak -, hogy a szovjet hadsereg nem is ejtette fogságba, hanem lelőtte őket. (Ez a kitétel, ha volt is ilyen eset, általánosságban ellentmond a tényeknek. A magyar megszállók embertelensége, a partizánvadász akciók pusztításai pedig jól ismertek, a magyar történészek feldolgozták őket — jegyzi meg lap).

A két „szakértő” felsorolásából nem maradhatott ki 1956 sem. A magyar forradalom leverését is jogosnak, indokoltnak mondták, mert szovjetellenes volt, s mélyen háborogtak amiatt, hogy Borisz Jelcin 1992-ben Budapesten bocsánatot kért a „nyugatiak által szított náci felkelés” leveréséért.

Ez ugyan nem a hivatalos állami propaganda, de nagyon közel áll hozzá. Meg lehet figyelni, hogy az ilyen nacionalista, konzervatív, szovjetnosztalgiás vélemények

rendre megelőzik a hivatalos állami propagandát.

Megjelenik az interneten egy hasonló anyag, majd megállapításait hamarosan elismétlik az állami tévében. Ezt meghallja és átveszi a parlament, a duma egyik képviselője, s ő is követeli a magyar nácik emlékművének felszámolását. A folyamat más országok oroszországi megítélését és besorolását illetően is ugyanígy zajlik. Először a „hazafias történeleminterpretáció” leplezte le a lengyelek cselszövéseit, majd maga Putyin elnök rögzítette, hogy a második világháborút háborút voltaképpen a lengyelek provokálták és hiba volt bocsánatot kérni a Ribbentrop-Molotov paktumért.

Nemrég egy képviselő azzal állt elő, hogy Lengyelországot ideje felvenni a „nácítlanításra” kijelölt országok listájára. Lengyelország ezt követően már jogos célpontja lehetne az orosz csapásoknak. A baltiak már rég ebben a státusban voltak, de oda kerültek a svédek is, amióta a NATO-tagságra pályáznak.

Oroszországban a propagandagépezet úgy tesz, mintha az Ukrajnában bevetett hadsereg a hitleristák ellen küzdenének. A „különleges hadművelet” három hónapja akadozik, ezért a rendszer már a „kollektív Nyugatot” tünteti fel hitlerista ellenségnek. Magyarország eddig kimaradt ebből, de könnyen előfordulhat, hogy az Orbán-Szijjártó kettős minden erőfeszítése ellenére ennek is vége lesz, s ők is felkerülnek a „náci listára”.

(via, nepszava.hu)

Valódi Hírek