DK: A Momentum felrúgott egy folyamatban lévő hatpárti egyeztetést a XI. kerületben

A DK szerint a Momentum a főváros megbénítását használja fel a pártérdekei eléréséhez.

Lakos Imre, a DK újbudai szervezetének elnöke csütörtökön közleményben tájékoztatott róla, hogy szerinte a Momentum felrúgott egy hatpárti együttműködést a XI. kerületben.

Lakos szerint az újbudai ellenzéki pártok többsége elutasítja a Momentum azon igényét, hogy egy bizonyos Lados Tamás legyen a XI. kerület alpolgármestere, a Momentum pedig Bősz Anett megválasztásának blokkolásával zsarolja a DK-t.

Lakos Imre közleményét változtatás nélkül idézzük:

„A Momentum a mai napon egy XI. kerületi, folyamatban lévő, hatpárti egyeztetést rúgott fel, amikor úgy döntött, hogy a Főváros megbénítását használja fel pártérdekei eléréséhez.

A Momentum ezeken a hatpárti tárgyalásokon azt kívánja elérni, hogy Lados Tamás, a párt kerületi elnöke legyen a XI. kerület alpolgármestere. Ahhoz is ragaszkodik, hogy az új alpolgármestert a szeptemberi időközi választás előtt válasszák meg.

A XI. kerület vezetésében résztvevő pártok többsége a Momentum ezen igényét elutasítja. Szó nincs tehát kétpárti, Momentum-DK vitáról.

Bősz Anett főpolgármester-helyettessé választásának elutasítása a Momentummal a XI. kerületben egyet nem értő pártok – köztük a DK – megzsarolása. Egy kerületi vita oltárán nem szabad feláldozni a Főváros működését. Lados Tamás, a Momentum kerületi elnöke nem ér ennyit.

A Demokratikus Koalíció továbbra is nyitott a megegyezésre, de csak Újbudán, és csak tárgyalásos úton, zsarolás nélkül.

A XI. kerületi vitákat a XI. kerületben kell megoldani, nem a Fővárosi Közgyűlésben.

Ebben továbbra is számíthatnak ránk, és reméljük, hogy a kérdésben a Momentummal szembenálló többi ellenzéki párt is hajlandó lesz továbblépni azon, hogy a Momentum a Fővárost is belekeverte a kerületi vitába.

Lakos Imre
A DK újbudai szervezetének elnöke”

(dkp.hu)

Valódi Hírek