Orbán bemutatta a minisztereit: Szijjártó jachtozásáról még egy poént is elsütött

Vicces kedvében volt a miniszterelnök.

Most igazán belevaló kormány kell, amely felelős, egyesíti az országot és kellő erőt mutat

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén az ötödik Orbán-kormány tagjainak eskütétele előtt. Orbán szerint 1990 óta soha nem állt még kormány mögött olyan nagy és egységes választói akarat, mint amekkora a most hivatalba lépő kabinet mögé sorakozott föl.

Ezután a kormányfő sorban bemutatta minisztereit, néhány mondatban felidézve eddigi munkásságukat és feladataikat. Íme egy válogatás:

  • Semjén Zsoltot és a KDNP-t a kormány „szellemi-ideológiai magjának nevezte”
  • Csák János kulturális és innovációs miniszter tárcáját Orbán szerint „jövőügyi minisztériumnak” kellene nevezni. „Ide igazi Klebelsberg-karakter kell, sok szerencsét a nagy kalandhoz!” – mondta neki a miniszterelnök
  • Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatban Orbán úgy fogalmazott: 16 év miniszterség alatt minden rábízott feladatot pontosan teljesített, ezért feltétel nélkül bízik benne.
  • Rogán Antalt méltatva azt mondta, egy demokráciában fontos a kormány és a polgárok közötti kapcsolattartás, a kabinetminisztert pedig arra kérte fel, hogy oldja meg ezt a feladatot.
  • Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter feladatai kapcsán Orbán azt mondta, az európai gazdaság nagy bajban van, emiatt újabb unortodox, innovatív lépésekre lesz szükségünk, mint az árstopok voltak. Magyar észjárás és innovatív gazdaságpolitikai eszközök használata szükséges a kormányfő szerint, amivel a miniszter nem csak barátokat fog szerezni.
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert arra kérte fel a miniszterelnök, hogy erősítse meg kapcsolatainkat a szövetségeseinkkel, de „játsszon minden hangszeren, legyen okos, mint a kígyó, szelíd, mint a galamb, és leginkább érje el, amit kell”.
    Továbbá ő felel majd a paksi atomerőmű-fejlesztésért is. Még egy tréfát is megengedett Orbán Szijjártóval szemben, aki bár nagyon sok feladatot kap az új kormányban, de „az elmúlt években bizonyította, hogy

képes egyszerre több helyen is lenni”.

Ezzel a miniszterelnök akár arra is utalhatott, hogy 2020 nyarán Szijjártót egy magyar milliárdos, Szíjj László jachtján fotózták le az Adriai-tengeren, miközben a Facebook-oldala alapján a miniszter éppen budapesti irodájában dolgozott.

  • Varga Judit igazságügyi miniszternél Orbán arról beszélt, hogy vétójoga lesz minden miniszteri előterjesztéssel kapcsolatban. Neki kell érvényre juttatnia az Alaptörvényt, de tárcája a kormány uniós kapcsolataiért is felelősséget visel, ez Orbán szerint nem irigylésre méltó feladat.
  • Gulyás Gergely a Miniszterelnökség élén maradt. Orbán szerint az ő feladata lesz, hogy hangolja össze a minisztériumok működését, és ez a munka soha sem ér véget. Gulyás tárcáját a miniszterelnök a kormány villámhárítójának is nevezte, aminek bátran kell képviselnie a kormány érveit az országról szóló, szellemi természetű vitákban.

(via RTL.hu)

 

Valódi Hírek