Elképesztően pofátlan választ adott Tiborcz a kérdésre, hogy a kormányközeli kapcsolatainak köszönheti-e a gazdagodását

Azt is elárulta, miért költöztek haza Marbelláról.

A tavalyi 12 milliárdos bevételt a BDPST Zrt. mint holdingvállalat sikeres befektetési stratégiájának, a különböző részesedésein és befektetésein keresztül megtermelt eredményeinek köszönheti — mondta Tiborcz István a Portfolio.hu-nak adott interjújában.

„Minden más csak politikai támadás!”

— tette hozzá. A miniszterelnök veje határozottan tagadta, hogy a kormánykapcsolatoknak köszönhetné a sikerét, arra pedig kifejezetten büszke, hogy a járvány alatt senkit nem bocsátottak el.

„2021-ben 280 százalékkal nőtt a BDPST Group által foglalkoztatottak létszáma a turizmus-vendéglátás szektorban”

— tette hozzá. Kijelentette, hogy a háború, az infláció és a forint gyengülése ellenére ő

optimista.

„Azok a cégek tudják sikerrel venni majd az akadályokat, amelyek képesek tartalékokat képezni a gazdaságilag kedvező periódusokban”

— mondta. A felvetésre, hogy a BDPST Group egyre több szektorban — ingatlanszektor, alapkezelő, bank, szállodaipar stb. — érdekelt, úgy válaszolt:

„Nem szektorokban gondolkodunk. Számomra és a cégcsoport számára fontos az értékmentés és -teremtés, amely folyamatosan megjelenik a projektjeinkben. A BDPST Group egy különböző területeken jelen lévő, ugyanakkor kölcsönös szinergiákra építő cégcsoporttá kíván válni, amely a hazai mellett a nemzetközi piaci versenyben is képes helytállni”.

A biogazdálkodási érdekeltségeiről úgy fogalmazott, hogy

magánszemélyként igénybe vett mindenki számára elérhető uniós pályázatokat,

ezzel a tevékenységgel pedig nem a profitteremtés, sokkal inkább a környezettudatos, egészséges jövő építése a célja.

Elmondása szerint felesége, Orbán Ráhel nemrég nyílt bababoltja is ennek a jövőtudatos gondolkodásnak a része.

A kérdésre, hogy visszaköltöznek-e Marbelláról, ahova csaknem egy éve mentek ki, azt felelte:

„Minden szempontból hozta azokat az elvárásokat, amelyeket akkor célul tűztünk ki. Fontos személyes szál volt a történetben, hogy Spanyolországban sokkal több minőségi időt tudtam tölteni a családommal.

Amikor eldöntöttük, hogy a gyerekekkel közösen kiköltözünk, alapvetően két okunk volt arra, hogy egy évet Spanyolországban töltsük. Először is szerettük volna, ha a gyerekek megismernek egy új kultúrát, az abban élő embereket, és mindeközben nyelvet tanulnak.

Ezt a környezetváltást mindenképpen az iskolakezdés előtt szerettük volna megtenni. A gyerekeket rengeteg pozitív hatás érte, miközben spanyolul és angolul tanultak.

A másik szempont az volt, hogy ne csak azok a fejlesztéseink és projektjeink kössék le az időmet és a figyelmemet, amelyekben a cégcsoport aktuálisan érdekelt.

Ez a cél is teljesült.

A kétlakiságnak köszönhetően távolabb tudtam maradni a napi menedzsmenttől, és ennek köszönhetően több lehetőségem volt távlatokban gondolkodni, és stratégiát alkotni”

Hozzátette: eredetileg is úgy tervezték, hogy csak egy évet töltenek kint.

„Hosszútávon Magyarországon képzeljük el az életünket. BDPST Group tekintetében is sok kihívás áll előttünk, emellett a feleségem vállalkozása az ODU Store is most indult el, melyet ősztől már itthonról irányítana a többi projekt mellett”

— zárta a beszélgetést.

 

Valódi Hírek