Novák Katalin férje elárulta, mivel szeretne foglalkozni first gentlemanként

Megtalálta a küldetését.

Az egyetem 1996-os békéscsabai gólyatáborában pillantotta meg Novák Katalint férje, Veres István, aki harmadéves szervezőként vett részt. Később ugyanannak az egyetemi diákközösségnek voltak tagjai instruktorként, ahol a frissen felvételt nyert fiatalok egyetemi beilleszkedését segítették.

„A kapcsolatunk kezdetét 1999 nyarától számítjuk, egy Rába folyón zajló kenutúrától. Egy hajóban eveztünk Szentgotthárdtól Sárvárig, s tesszük ezt képletesen azóta is”

– mesélte megismerkedésükről Veres István, a köztársasági elnök férje a Mandinernek adott interjúban, amelyben javarészt a magánéletükről kérdezték.

Veres Miskolcon született, szülei első generációs értelmiségiek voltak. „Szüleim példáját követve lettem közgazdász” – fogalmazott a first gentleman, aki az avasi lakótelepen nőtt fel, majd Sárospatakon járt középiskolába, amit végül a miskolci Földes Ferencben fejezett be, onnan pedig egyenes út vezetett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre.

Huszonkét éve dolgozik a Magyar Nemzeti Banknál.

„Ugyanazon a területen kezdtem, amit most vezetek, akkor még devizapiaci üzletkötőként, az egyetem utolsó félévében.”

Az ország aranytartalékáért, a teljes devizatartalék kezeléséért és a monetáris politika piaci végrehajtásáért felel, és az interjúból azt is elárulta, hogy magát fegyelmezett főnöknek tartja.

„Ezen a területen talán nincs is ennél fontosabb. Ha felmerül egy probléma, igyekszem mielőbb megoldást találni rá, mert minden halogatás, bizonytalanság súlyos – elsősorban anyagi és reputációs – következményekkel jár”

– mondta.

A munkát Novák államfővé megválasztása után sem hagyja ott.

„A szakmánkban elvárható higgadtsággal fogadták. Attól, hogy a feleségem lett a köztársasági elnök, nem lettek előjogaim, ugyanazt a hatékonyságot várják el tőlem és én is magamtól, mint eddig. És ez így van rendjén”

– válaszolta Veres arra a kérdésre, mit szóltak munkahelyén ahhoz, hogy a felesége lett a köztársasági elnök.

Ő maga pedig bevallása szerint arra gondolt a büszkeség mellett, hogy ez a családjuk szempontjából is

„fontos, generációkon átívelő történet, olyan örökség, amelyből az unokáink, a dédunokáink is építkezhetnek. Mert bizonyos, hogy tartást ad majd nekik, amikor megtudják, hogy a nagymama vagy a dédnagymama

egykor Magyarország köztársasági elnöke volt.”

„Ha valaki, én tudom, hogy méltó és alkalmas erre a feladatra. Ami számomra Kati közéleti sikereinél is fontosabb, hogy ő elsősorban

anya és feleség.”

Novák maximalizmusa Veres állítása szerint otthon is megjelenik. Hat évig volt otthon a gyerekekkel.

„Ebben az időszakban csak ez számított. Azóta is nagyon szoros a napi kapcsolata a gyerekeinkkel, és ő az, aki a kiterjedt család összetartásáról is gondoskodik.”

Veres arról is beszélt az interjúban, hogy first gentlemanként maradna a pénzügyeknél.

„A pénzügyekhez értek, ebben érzem magam igazán hitelesnek. Néha elcsodálkozom azon, milyen alapvető pénzügyi ismeretek nem természetesek a többség számára. A devizahitel-válság is rámutatott, mekkora a jelentősége annak, hogyan kezeljük a család pénzügyeit. ”

– mondta, és hozzátette, ezért first gentlemanként szeretne segíteni azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak, amelyeknek szükségük van a

pénzügyi tudatosságra.

A politika állítása szerint annyiban része az életének, hogy a pénzügyi piacot sokszor politikai döntések is befolyásolják, mozgatják, ezért naprakésznek kell lennie mind a hazai, mind a nemzetközi politikai kérdésekben.

„Kati aktív közéleti szerepvállalása miatt természetesen én is közelebbről követem a belpolitikát. Személyesen azonban soha nem vágytam politikai feladatra”

– fogalmazott az interjúban.

(via Telex.hu)

Valódi Hírek