Kiderült: Orbán gazdaságfejlesztési embere kiüldözné Magyarországról a külföldi élelmiszerláncokat

A CBA-t és a Coop-ot erősítené.

A jelenlegi körülmények között nemcsak önálló gazdaságpolitikára, hanem önellátó gazdaságra is szüksége van az országnak, ez a fenntartható felzárkózás alapja – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter-jelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén szerdán Budapesten, ahol a képviselők többsége támogatta a jelölt miniszteri kinevezését.

Hangsúlyozta: viharos évtizedben élünk, ahol egyszerre fenyeget minket egy háború, folyamatos járványhullámok, és ezt kísérő energia- valamint élelmiszerválság. A gazdaság eddig elért eredményeit meg kell védeni, úgy, hogy a válságból megerősödve kerüljünk ki – jegyezte meg.

A miniszterjelölt rámutatott arra, hogy a magyar gazdaságban már többségi, 51 százalékos a hazai tulajdon részaránya, szektoronként azonban vannak különbségek. A hazai tulajdon dominanciáját az építőipari alapanyaggyártás területén, az élelmiszer-kiskereskedelemben, a biztosítói és a távközlési szektorban kell még visszaállítani – húzta alá.

Nagy Márton jelezte, hogy

az energiafüggőséget csökkenteni kell, az ország nettó energiaimportja magas, a GDP 4 százalékát teszi ki.

Élelmiszertermelésben jól áll az ország, kétszer annyit termel, mint amennyit elfogyaszt, a nettó élelmiszerexport a GDP 1,6 százalékát teszi ki – fejtette ki. Ezzel az ország élelmiszerfüggősége ugyan az egyik legalacsonyabb az EU-ban, azonban tovább kell dolgozni az import helyettesítésén – fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott, minden azon múlik, hogyan tudjuk megvédeni a gazdaságunkat, mennyire tudunk megerősödve kijönni a válságból, és ezt követően milyen gyorsan tudjuk fenntartható felzárkózási pályára állítani a gazdaságot.

Emlékeztetett arra, hogy jelenleg az EU fejlettségének 76 százalékán áll az ország, a rangsorban már megelőzte Görögországot és Portugáliát, továbbá Lengyelország sarkában van. Évi 3 százalékpontos növekedési többlet mellett 2030-ra elérhető az EU fejlettségének 90 százaléka; 3,5 százalékpontos többlettel pedig

az EU fejlettségének 100 százaléka

– vetítette előre.

Szerinte az országon belül ugyanakkor igen jelentősek a különbségek, miközben Budapest az unió fejlettségi átlagának 153 százalékán áll, egyes vidéki régiók 50 százalék körül teljesítenek. Az „ollót zárni kell” – szögezte le.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy Magyarországon szinte teljes a foglalkoztatottság, a beruházási ráta az egyik legmagasabb az EU-ban, az üzemanyag, az áram és a gáz ára pedig nálunk a legalacsonyabb közösségi szinten, a világon a legtöbbet fordítja az ország a családok támogatására.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) kérdésére a Nagy Márton elmondta, hogy a kormánynak továbbra sincs árfolyamcélja, a forint euróhoz viszonyított értékét a piac határozza meg, az árfolyam „pont ott van, ahol lennie kell”. A növekedést hosszú távon fenntarthatóvá a 27 százalék feletti beruházási ráta teszi, a kormány támogatni fogja továbbra is az állami, a vállalati és a családi beruházásokat is – hangsúlyozta. A beruházásokat követően fontos kérdés, hogy a megtermelt profit maradjon itthon, minél több cég lépjen ki a régióba, minél több stratégiai ágazatban növekedjen a magyar tulajdoni hányad – fűzte hozzá.

Erős Gábor (Fidesz) az energiaszankciók hatására kérdezett rá, mire Nagy Márton elmondta, hogy Magyarország elvégezte feladatát, kiszámolta, hogy egy azonnali olajembargó a Brent olaj árát 185 dollárra emelné a jelenlegi 113-114-ről; az elfogyasztott mennyiség 30-40 százaléka pedig nem lenne beszerezhető. Másfél-két év átmeneti idő biztosításával a Brent ár 130-140 dollár köré emelkedne, ami kompenzáció nélkül 800 forintos gázolaj és benzin árat jelentene a jelenlegi 480 forintos árral szemben.

A gázembargó esetében „nincs is miről beszélni”,

az 15-18 milliárd euróba kerülne, valakinek pedig ezt meg kellene térítenie – szögezte le. Az unió többi országának és Brüsszelnek is el kellene végeznie ezeket a számításokat, különben „felelőtlen magatartásról” beszélhetünk – hívta fel a figyelmet.

A képviselők a kérdések megválaszolását követően 10 igen 4 nemmel támogatták Nagy Márton miniszteri kinevezését. Nagy Márton tervei szerint helyettese és egyben egyik államtitkára Fónagy János lenne, másik két államtitkára pedig Lóga Máté és Túri Anikó.

(via, MTI, atv.hu)

Valódi Hírek